Újabb fejezettel bővül a Verizon Communications és a Vodafone telekommunikációs társaságok közös története. Az amerikai cég ugyanis újra tárgyalásokat kezdene a 2000-ben alapított közös vállalatuk, a Verizon Wireless sorsáról. A Verizon Communications évek óta próbálja megvásárolni a Vodafone tulajdoni hányadát a Verizon Wirelessben, melytől a brit vállalat nem szívesen válni meg, ezért évek óta tartó huzavona alakult ki.
A Vodafone-nak szinte a Verizon Wireless az egyetlen növekedési forrása, a remekül teljesítő amerikai divíziójuk adta működési nyereségük több mint felét a tavalyi év első felében is.
A legfrissebb hírek szerint a Verizon most végleg le szeretné zárni a régóta húzódó ügyet, még ebben az évben szeretné nyélbe ütni az üzletet. A vállalatnál most a két cég összeolvadását, vagy a Vodafone 45 százalékos részesedésének kivásárlását mérlegelik. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint az ügyletért 115 milliárd dollárt is fizethet a Verizon.
A lehetséges akvizíciót a Verizon a meglévő készpénzállományával, továbbá a kötvények kibocsátása révén új forrás bevonásával tudná finanszírozni. Ha az összeolvadás valósulna meg, akkor az minden idők egyik legnagyobb összeolvadása lenne, mivel a Verizon Communications 130 milliárd dolláros, a Vodafone pedig 120 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik.
A tavaly decemberben nyilvánosságra hozott legutolsó forgatókönyv szerint adózási szempontokból az új vállalat Nagy-Britanniában jött volna létre a Verizon vezérigazgatójának, Lowell McAdam irányításával. Ebben a formációban a Verizon Communicationsnek 55-60 százalékos tulajdoni hányada lett volna. A tárgyalások akkor azért szakadtak félbe, mert a Verizon és a Vodafone nem tudott megegyezni a helyszín és a kialakítandó vezetői struktúra kérdésében.
A régóta húzódó "saga" lezárása mindenesetre mindkét társaság számára előnyös lenne, mivel véget érne az évek óta tartó huzavona. A Verizon Communications fenn tudná tartani jelenlegi osztalékkifizetését a jól jövedelmező üzlet megszerzése révén, míg a Vodafone további terjeszkedéseket valósíthatna meg Európában. Az öreg kontinensen a gazdaság stagnálásától szenved az angol vállalat, több versenytársával együtt.
A hírekre 1,2 százalékos erősödéssel reagáltak a Verizon Communications részvényei, míg ma reggel a Vodafone papírjai 5 százalékos emelkedéssel nyitottak.
Vodafone (London)
Verizon Communications (NYSE)