A gazdagok pénzét eddig is lenyúlhatták

Vajon az Európai Unió vezetői a ciprusi válságkezelés során rákaptak az unortodoxia ízére, vagy a szigetországban alkalmazott megoldás - tehát a 100 ezer eurónál nagyobb bankbetétek lefölözése - továbbra is csak a bajba jutott bankok szanálásakor lesz bevethető fegyver?

Március végén még csak Gunnar Hökmark svéd európai parlamenti képviselő lebegtette meg a Reutersnek adott interjújában, hogy az Európai Unió vezetése olyan jogszabály elfogadását tervezi, amely intézményesítené a 100 ezer eurónál (mai árfolyamon nagyjából 30 millió forint) nagyobb betétek bevonását a csőd szélére jutott bankok szanálásába. Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöke viszont szombaton már arról beszélt az YLE finn televízióban, hogy az említett direktíva nem csak kósza ötlet, de előkészítés alatt is áll.

Eddig sem volt tilos

Valójában az Európai Unió jogszabályai most is csak a 100 ezer euró alatt betétek biztonságára vállalnak garanciát, az ennél nagyobb bankbetétek elvben lefölözhetőek lennének hasonló esetekben. Így van ez Magyarországon is, a bankbetétekre adott állami garancia csak 100 ezer eurónyi forintértékre vonatkozik, ennél nagyobb összegre nem. Ennek ellenére - jegyzi meg a Bankmonitor.hu - a gazdasági válság 2008-as kitörése óta a mostani ciprusi eseményekig egyáltalán nem fordult elő az eurózónában, hogy a 100 000 eurónál nagyobb betét veszélybe kerüljön. Ennek elkerülése végett a legtöbb országban - tulajdonképpen az adófizetők pénzéből - hatalmas összegeket áldozott az állam a fizetésképtelenség szélére sodródott bankok játékban tartására.

Ezzel a gyakorlattal azonban eddig a betétesek nem kényszerültek rá arra, hogy komolyan utánanézzenek, biztonságos-e pénzüket az adott bankban tartani. Normális esetben a helyzet az lenne, hogy a magasabb betéti kamatok magasabb kockázattal is járnak, hiszen egy bank akkor ajánl nagyobb kamatot, ha azonnal pénzre van szüksége, és betéteseket akar magához csalogatni. Ezt a mérlegelési kényszert iktatta ki a rendszerből az, hogy az Európai Unió államai kisegítették saját bankjaikat, így pedig egyetlen betétes pénze sem került veszélybe, a bank kockázatát tehát nem a betétes, hanem tulajdonképpen az állam viselte.

Ahogyan Árokszállási Zoltán, az Erste Bank makrogazdasági elemzője is hangsúlyozta az [origo]-nak, figyelembe véve, hogy a nagybetétek megcsapolásának lehetősége eddig is adott volt, az Európai Unió inkább csak szabályozottabb, kiszámíthatóbb keretek közé igyekszik terelni a procedúrát, nincs tehát arról szó, hogy a ciprusihoz hasonló eljárást kívánnának rendszeresíteni az EU tagállamaiban. A szakértő szerint egy megfelelő jogszabály megalkotásával akár az is lehetővé válna, hogy egy pénzintézet egy ilyen akció után tovább működhessen. Így tehát az intézkedés kifejezetten ésszerű is lehet, arról nem is beszélve, hogy talán újra rá tudja venni a betéteseket, hogy körültekintőbben válasszanak maguknak bankot.

Fejlődik a bankunió

Meglepő módon egyébként korábban is volt már a betéteseket terhelő bankmentés Európában is. Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel think-tank tudományos munkatársa az [origo] kérdéseire válaszolva arra hívta fel a figyelmet, hogy Dániában még 2010 októberében alkottak meg egy saját bankszanálási rendszert, amely lehetőséget ad arra, hogy a 100 000 eurónál nagyobb betéteket bevonják a fizetőképesség helyreállításába. A módszert a dánok 2011-ben két bankjuknál is sikerrel alkalmazták, a pénzintézetek egészséges része tovább tudott működni az akció után.

Valójában az, hogy az Európai Unió egy bankszanálással kapcsolatos jogszabályt kíván elfogadni, már egy éve tény. Az eredeti tervek szerint az erről való megállapodást 2013 nyarára tervezik, és ez a céldátum egyelőre tarthatónak is látszik. Darvas Zsolt a mostani történések lényegét abban látja, hogy az Európai Unió a tervezett bankunió következő pilléreként kialakítja a saját, világos bankszanálási mechanizmusát, amely a későbbiekben lényegesen kisebb beleszólást enged majd a tagállamoknak saját bajba jutott bankjaik kisegítésére. Így tehát, különösen indokolt esetekben, akár növekedhet is a szanált bankok és a megdézsmált nagybetétek száma a jövőben.

Tényleg Ciprus a példa?

A betétek megcsapolása azonban most csak akkor történhet meg, ha egy bank kerül bajba. Ezért furcsa, hogy az unió döntéshozói a ciprusi eseményeket említik példaként, hiszen a szigetországban nem pont ez volt a helyzet. Cipruson az államnak nyújtott külföldi mentőcsomag egyik feltétele volt a nagybetétek bevonása a válságkezelésbe. Ha a készülő direktíva valóban azt tenné lehetővé az államok számára, amit a ciprusi kormányzat megtett, az már határozottan gazdagellenes intézkedés lenne. Egy ilyen jogszabály elfogadásával például Magyarországon is lehetővé válna, hogy az állam a banki garanciahatárnál nagyobb betéteket egyszerűen lefölözze a saját fizetőképességének javítása érdekében.

Az [origo] által megkérdezett elemzők szerint azonban az utóbbi forgatókönyv egyáltalán nem valószínű. Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint Olli Rehn bejelentésével csak a bankcsőd esetén jelenleg is fennálló lehetőséget igyekszik hangsúlyozni, azaz a 100 ezer euró feletti betétek lefölözését a bajba jutott bankok szanálásakor. A szakértő szerint azonban valószínűleg ez a gyakorlat sem fog elterjedni, az államok - ha megtehetik - inkább a bankjaik megmentését fogják választani a későbbiekben is, mivel a szóban forgó intézkedések Cipruson olyan óriási károkat okoztak és okoznak a továbbiakban, amelyeket a szigetország gazdasága csak hosszú évek alatt tud majd kiheverni. A nagybetétek megcsapolása ugyanis egyrészt elveszi a pénzt a helyi vállalkozásoktól, másrészt pedig kiszámíthatatlan befektetői környezetet teremt, valószínűleg óriási recesszióba taszítva így a földközi-tengeri szigetet.

Cipruson a legoptimistább becslések szerint is 13 százalék közül lesz az idén a gazdasági visszaesés, Zsiday Viktor szerint azonban ez a szám a 30 százalékot is elérheti. Már csak ezért sem valószínű, hogy bármelyik állam a szigetországban látottakhoz hasonló módszerekkel igyekezzen pénz szerezni.

Árokszállási Zoltán is egyetért azzal, hogy az Európai Unió államai valószínűleg nem fognak a jövőben gyakran nyúlni ehhez a fegyverhez, hiszen ezzel könnyen elriaszthatnák a tőkét bankjaikból. Szerinte az Európai Unió döntéshozói bejelentéseikkel már most is igyekeznek tompítani a korábban tett - sokszor félreérthető - kijelentéseik élét, és erőfeszítéseik eredményeseknek is tűnnek, egyelőre ugyanis nem aggódnak a piacok, nem indult meg a tőke kimenekítése az eurózónából.

Mit adtak nekünk a gazdagok?

Az eddigi bankmentések komoly terhet róttak az illetékes állami költségvetésekre. Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke például az áldozat nagyságára utalva keserűen jegyezte meg a Reutersnek a múlt hónapban: "Megmentettük a bankokat, de elvesztettünk egy egész generációt." A Reuters megemlíti azt is, hogy 2009 óta az Európai Unió 700 milliárd eurót költött a bajba jutott államok és bankjaik megmentésére, ezzel más programoktól (például a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javításától) elvonva a forrásokat.

Éppen ezért világszerte egyre többen szorgalmazzák, hogy a gazdasági növekedést igenis a legnagyobb vagyonok lefölözéséből kellene beindítani, mert az elmúlt évtizedekben a gazdagok bevételei sokkal nagyobb mértékben növekedtek más társadalmi rétegek átlagos jövedelmeinél, tehát a gazdaság növekedésének gyümölcse elsősorban a leggazdagabbaknál halmozódott fel. Ez a tőke pedig a gazdasági talpra állásban nagy segítség lehet a szociális ellátórendszerek fenntartásában eladósodott államok számára. Magyarország különadókat vet ki, a francia elnök az egymillió euró feletti jövedelmek 75 százalékos megadóztatásával próbálkozik.