Matolcsy György a sajtótájékoztatón közölte, hogy a monetáris tanács kidolgozta az április elején bejelentett Növekedési Hitel Program (NHP) részleteit, melynek során többek között figyelembe vették az eurózóna lassú gazdasági növekedését. A bankokkal egyeztetve az alábbi kérdésekben állapodtak meg:
1. Az egyedi hitelek felső korlátját 3 milliárd forintra emelik a bankok kérésére, míg a legkisebb összeg 3 millió forint lehet. Az eredeti tervekben 3 és 400 millió forint közötti hitelek nyújtásáról volt szó.
2. A kamatkülönbözet és a garanciadíj maximum 2,5 százalék lehet, mivel a bankok jelezték, a korábban tervezett 2 százalékos kamatmarzshoz állami garanciavállalás szükséges, így összesen 2,5 százalékos felárat hagytak jóvá - írja az Origo.hu.
3. Ezen túl nagy valószínűséggel a helyi érdekeltséggel nem rendelkező bankok számára nem teszik lehetővé az MNB kéthetes kötvényeinek vásárlását, de ebben a kérdésben még nem született végleges döntés. A jegybankelnök szerint csak azoktól fognak betéti formában elfogadni a forrást, akik Magyarországon pénzügyi tevékenységet végeznek, így azok a társaságok, melyek nem felelnek meg ennek a kritériumnak, vélhetően ki fognak szorulni ebből a lehetőségből.
Matolcsy megerősítette Gyuris Dániel, a Magyar bankszövetség alelnökének korábbi szavait, vagyis a program június elsejétől indulhat el, és a magyar bankszektor legalább kétharmada vehet majd részt benne.
Nagy Márton ügyvezető igazgató szerint azok a bankok, melyek igénybe veszik a program lehetőségeit, legalább a meglévő kkv-hitelállományuk 5 százalékában kell részt venniük benne. Ezután a kártyaleosztásos módszert fogják alkalmazni, vagyis a kisebb igényektől haladnak a nagyobb felé, amíg a keret összege lehetővé teszi. Az elsődleges cél, hogy a kisebb bankok előnybe kerüljenek, mivel az utóbbi időben ők azok, akik növelni tudták a kis és közepes vállalkozásoknak nyújtott hiteleik állományát.
Balog Ádám, az MNB alelnök közölte, maximum 10 éves futamidejű hiteleket lehet majd nyújtani a refinanszírozás keretében. A kamatkülönbözet és a garanciadíj arányát a pénzintézetek szabadon dönthetik el, természetesen a 2,5 százalékos küszöbön belül. Balog elmondása szerint az alacsonyabb törlesztőteher és az új hitelkihelyezés pozitív a magar gazdaság számára. A refinanszírozási program részleteiről május 8-án, és 15-én tájékoztatják a hitelintézeteket.
Matolcsy György a program részleteinek ismertetése után kijelentette, a jegybank továbbra is konzervatív és felelős politikát fog folytatni. Szerinte a Bank of England hasonló, növekedés ösztönző programjának meghosszabbítása azt jelzi, hogy értelmes folytatni azt. Matolcsy közölte, az MNB folyamatos, hónapról hónapra történő felülvizsgálat mellett fogja végrehajtani a programot.
Nagyot ugrott a forint
A forint nagyobb erősödésnek indult a sajtótájékoztató alatt, és az euróval szembeni árfolyama a 300 feletti szintekről hirtelen 299-ig ugrott.
EURHUF napi árfolyama
Az OTP is pozitívan reagált, és 1,7 százalék körüli pluszba lendült.
OTP napi árfolyama
A sajtótájékoztatóval párhuzamosan az ÁKK is megtartotta szokásos kötvényaukcióját, melyen a 3 hónapos diszkont-kincstárjegyekből a meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 56 milliárdnyi ajánlat érkezett. Az alacsonyabb érdeklődést látva 40 milliárdra csökkentette a vételre elfogadott mennyiséget az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam 4,27 százalékon alakult, ami 1 bázisponttal magasabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál, és 6 bázisponttal magasabb a tegnapi másodpiaci referenciahozamnál.
Az alacsonyabb érdeklődésben az játszhatott szerepet, hogy a befektetők inkább kivárhattak a növekedési hitelprogram részleteinek kikristályosodása előtt.