Az adóhatóság eddig több ezer fantomcég működését akadályozta meg, csak a tavaly óta alkalmazott úgynevezett adóregisztrációs eljárás során 400 cég akadt fenna rostán - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. Volt példa rá, hogy egymásba érő céghálókat szakított szét a hivatali fellépés, máskor kiderült, hogy egy vállalkozó több társaságot is létrehozott ugyanannak a tevékenységnek az elvégzésére.
A kiterjedt ellenőrzés során három hónap alatt több mint 180 ezer társaság ügyét tekintette át az adóhivatal. A kockázatelemzés alapján minden olyan új és már létező társaságot megvizsgál, amelynél felmerülhet, hogy a vállalkozás a későbbiekben nem tartja be az adószabályokat.
Vizsgálják az újonnan létrejövő vállalkozásokban részt vevő személyek adóügyi, gazdasági előéletét és a már működő cégek tulajdonos- és vezetőcseréit. A tét mindenkor a társaság adószáma: elveszítheti, ha irányítója, többségi tulajdonosa a közelmúltban például más céggel legalább 15 milliós adótartozást halmozott fel, vagy olyan súlyosan megszegte a jogszabályokat, hogy korábbi vállalkozásától megvonták az adószámot - mondta a lapnak Linczmayer Szilvia, a NAV adóügyi szóvivője.