Nem fukarkodna a Vodafone
Beadta a derekát a Vodafone, és megemelte a Kabel Deutschland felvásárlására tett ajánlatát. A brit telekomcég már 85 eurót is hajlandó lenne fizetni a Kabel Deutschland egy részvényéért az ügyhöz közel álló források szerint - írja a Bloomberg.
A Vodafone azután emelte meg a korábbi, részvényenkénti 80 majd 82 eurós ajánlatot, hogy a héten a Liberty Global is versenybe szállt a legnagyobb német kábelszolgáltatónak számító Kabel Deutschlandért. Az amerikai társaság részvényenként 85 eurót kínált a német cégért, ami előnyösebb volt a Vodafone által utoljára kínált 82 eurónál.
Ráadásul a Kabel Deutschland is keveselte a Vodafone által korábban kínált összegeket, és közölték, csak akkor ülnek tárgyalóasztalhoz, ha az érdeklődő emel az ajánlaton. A papíronkénti 85 eurós kínált összeg - összesen 7,5 milliárd euró - valószínűleg már elegendő lesz ahhoz, hogy a németeket a tárgyalóasztalhoz csábítsa. Ezzel pedig Kabel Deutschland megszerzése így egyre kevésbé tűnik reménytelennek a Vodafone számára, mivel a hírek szerint a német vállalat menedzsmentje a brit cég ajánlatát preferálja. Adrian Von Hammerstein vezérigazgató szerint a Vodafone ajánlatát könnyebben elfogadná az illetékes német hatóság, és az is pozitív, hogy a telekomóriás teljes mértékben készpénzben fizetne a Kabel Deutschlandért.
Szükség lenne a terjeszkedésre
A Vodafone-nak nagy szüksége van a terjeszkedésekre, az európai recesszió ugyanis komoly problémákat okoz a cégnek. A vállalat árbevétele csökken nagy részben a régió gyengélkedése miatt, és gyakorlatilag az amerikai mobilegysége, a Verizon Wireless az egyetlen növekedési forrása. Az amerikai egységet viszont annak többségi tulajdonosa, a Verizon Communications régóta, nagy erőkkel szeretné felvásárolni, ám a Vodafone egyelőre még nem "adta be a derekát".
Felvásárlások megvalósítása nélkül a Vodafone nem valószínű, hogy tovább tudna terjeszkedni Európában és Amerikában, mivel kis túlzással telített a telekompiac, és rendkívül kicsi az elérhető új felhasználók köre - véli egy Bloombergnek nyilatkozó iparági szakértő. A Kabel Deutschland bekebelezésével több mint 8,5 millió német háztartással bővülne a Vodafone ügyfélköre, így meg tudná védeni piaci részesedését az arra folyamatosan ácsingózó versenytársaktól.
A hírekre tovább erősödtek a Kabel Deutschland részvényei, és már 0,8 százalékos pluszt szedtek össze. A Vodafone papírok viszont "elfáradni" látszanak az elmúlt napok nagyobb emelkedései után, és 0,6 százalékot gyengültek ma. Érdekes az is, hogy a Kabel Deutschland részvénye a Vodafone által ajánlott 85 eurós ár fölött mozog, elképzelhető, hogy a befektetők bíznak egy újabb, megemelt ajánlatban.
Kabel Deutschland árfolyama (Xetra)
Vodafone árfolyama (London)