Tíz perccel 9 óra után hirtelen nagyot zuhant a forint árfolyama, az eurót 300 forint felett is jegyezték. Az árfolyam később is csak épphogy megpihent, majd délelőtt 10 előtt 301 forint fölé ugrott az euró. A délután már csendesebben telt a forint piacán, az árfolyam a 300 forint körül megnyugodott, de igazán erősödni nem tudott.
A forint gyengélkedése már napok óta tart, a 300 feletti eurókurzus másfél hónapos mélypontot jelent a forint árfolyamában.
A háttérben elsősorban nemzetközi okok vannak, a befektetők ugyanis félnek az amerikai pénzpumpa leállításától, vagyis attól, hogy az amerikai Federal Reserve bejelenti, felhagy az eszközvásárlási programjával. A régiós devizák is gyengülnek, a törökországi feszültségek sem tesznek jót a hangulatnak.