Két kampányával is megtévesztette a fogyasztókat a Vodafone a Gazdasági Versenyhivatal szerint. A GVH szerint a Feltöltés jutalompercekkel és a Blackberry kampány esetén is jogsértés történt, ezért 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást. A versenyhivatal a többi között kifogásolta, hogy a fogyasztók figyelmét nem hívták fel rá: a szolgáltatások igénybevételének több feltétele és korlátja van.
A GVH közleménye szerint a bírság összegének megállapításánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy korábban már több alkalommal megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.