Menetelhetnek a részvénypiacok
Tartós emelkedés előtt állnak a részvénypiacok, véli David Kostin, a Goldman Sachs vezető részvényelemzője. Az szakértő szerint annak ellenére, hogy az év első felében 16-18 százalékkal emelkedtek a fő amerikai indexek, további menetelés várható, év végére pedig az 1750 pontot is elérheti az 500 amerikai vállalat teljesítményét tömörítő S&P 500.
A további 6 százalékos emelkedés mögött a javuló makrogazdasági környezetet jelöli meg fő hajtóerőként Kostin, ami viszont idővel a kamatok emelkedéséhez vezethet az elemző szerint. Az általános kamatszint emelkedés viszont a kötvénypiacra gyakorolhat negatív hatást, ahogy az is, ha a Fed végül leállítja a pénzpumpát. Kostin szerint tehát érdemes lehet átsúlyozni a befektetőknek a kötvények felől a részvények felé.
Mibe érdemes fektetni a Goldman szerint?
Elsősorban a nagy osztalékfizető részvények, és a kedvező hozam-kockázat aránnyal rendelkező papírok lehetnek a nagy nyertesek Kostin szerint a következő években. Az elemző arra is kitért, hogy az erősödő gazdaságból rövidtávon főként a pénzügyi és ipari cégek, valamint a ciklikus fogyasztási javakat gyártó vállalatok profitálhatnak, így e társaságok részvényei is jól szerepelhetnek. Kostin szerint viszont az egészségügyi cégek kevésbé lehetnek nyerő választás a következő 1-2 évben.
Kostin úgy véli, hogy a kötvényeket leginkább az osztalékfizető papírokkal tudják helyettesíteni a befektetők a portfóliójukban, amennyiben azok árfolyamának ingadozása nem volt túl magas az utóbbi hónapokban. Ezzel kvázi hasonlóan viselkednének, mint a kötvények, ám utóbbi árfolyamára már jelentős negatív hatást gyakorolna az nemzetközi piacokon látott hozamemelkedés.
Végezetül érdemes lehet a szakértő szerint a hozam-kockázat arányt is folyamatosan figyelni a részvények esetében, hiszen ezzel remek befektetéseket lehet találni. A Goldman külön felhívja a figyelmet az eBay, Qualcomm, Allstate, valamint a Wyndham Hotels papírjaira is, ami ezeknek a kritériumoknak kiválóan megfelelnek.
Az S&P 500 értéke
Összességében elmondható, hogy a Goldman Sachs további emelkedés vár az amerikai részvénypiacról, így véleményünk szerint a befektetők akkor járnak jól, ha növelik az amerikai részvények arányát a portfóliójukban. Amit pedig érdemes lehet eladni, azok a kötvények, véli Kostin, hiszen a hozamemelkedés hatására folyamatos árfolyamcsökkenést szenvednek majd el a kötvények.