Érezhető a válságból való kilábalás
Véget érhetett az eurózóna leghosszabb, 2011 óta tartó recessziója a második negyedévben. Az elmúlt negyedévek folyamatos zsugorodása után végre 0,2 százalékkal bővülhetett az eurózóna gazdasága az idei második negyedévben az előző negyedévhez képest a Bloomberg által összegyűjtött elemzői várakozások szerint. A hivatalos adatokra még szerdáig várni kell, azokat az Eurostat délelőtt 11 órakor fogja közzé tenni.
Az elemzők szerint érezhetően stabilizálódik az eurózóna gazdasága. Joseph Lupton, a JPMorgan szakértője szerint egyértelmű a javulás, és már az átlagember is érzi, hogy az eurózóna kilábalt a válságból. A zóna javulásából pedig a nagy kereskedelmi partnerek (Nagy-Britannia, Kelet-Európa, Mexikó, Brazília) is profitálhat. Lupton szerint 2014-ben már 1,3 százalékos lehet a GDP éves bővülése, viszont idén még 0,5 százalékos zsugorodásra kell felkészülni.
Örömtüzeket viszont még kár lenne gyújtani, az eurózóna teljesítménye még mindig elmarad a nagyhatalmakétól. Japánban és Nagy-Britanniában 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a második negyedévben, míg a várakozások szerint az USA-ban tovább javulhatott a helyzet az első negyedéves 1,7 százalékos bővülés után.
Ezen túl továbbra is aggasztó az eurózóna tagországainak rendkívül eltérő teljesítménye. A perifériaországok továbbra is zsugorodnak, Görögországban például 4,6 százalékos volt a visszaesés a második negyedévben az előző évhez képest. Spanyolországban és Olaszországban a halvány javulás jelei mutatkoznak, előbbiben már csak 0,1 százalékos, utóbbiban pedig 0,2 százalékos volt a visszaesés negyedéves alapon. A déli államok óriási méretű munkanélküliséggel küzdenek, nagy részben a kormányok megszorítócsomagjai miatt, melyekre a költségvetési helyzet javítása miatt van szükség.
Így elsősorban a zóna legerősebb államától, Németországtól várható, hogy növekedésével segítse a régió talpraállását. A német gazdaság 0,6 százalékkal bővült a második negyedévben az első negyedévhez képest az előrejelzések szerint. Erről a hivatalos adatok szintén szerdán fognak napvilágot látni, reggel 8 órakor.
Folyamatosan javul az ipar
A gazdaság fokozatos helyreállása nagy mértékben köszönhető a feldolgozóipar javulásának. A válság által leginkább sújtott szektor két év után először tudott növekedni júliusban a beszerzési menedzserindexek szerint. Az eurózóna PMI-je két év után először tudott a zsugorodás/növekedés határát jelző 50-es érték fölé emelkedni júliusban.
Különösen Németországban és Olaszországban volt jelentős a feldolgozóipar bővülése. Rob Dobson, a Markit közgazdásza szerint a szektor bővülése tovább folytatódhat, és Franciaországban és Spanyolországban is érezhető növekedésbe kezdhet az év második felében.
Ezen túl az üzleti bizalom is kezd helyreállni a régióban, és május óta folyamatos javulást mutat. Továbbá a vállalatok hitelköltségei csökkentek a perifériaállamokban, ami miatt óvatosan nőtt a hitelkereslet is. Ugyanakkor a déli államokban továbbra is jóval magasabb kamatok mellett jutnak hitelhez a társaságok, mint például Németországban.