A kormány lépését másolják a lengyelek nyugdíjügyben

Legszebb öröm a káröröm, szokták mondani... 2011 júniusától - május végével kellett a magyar nyugdíjpénztáraknak állami kézbe transzferálni az állami rendszerbe visszalépő tagok vagyonát - irigykedve nézhettük a lengyel nyugdíjrendszert, hisz a rendszeres, hónapról hónapra történő befizetéseknek köszönhetően egyre csak gyarapodhattak az egyéni portfoliók. Lengyel barátaink bízhattak a szebb jövőben, hogy nyugdíjas korukra is lesz miből kenyeret venni.

Aztán idén Lengyelország GDP arányos államadóssága elérte az 55%-os szintet, amit éppen idén húztak meg, mint végleges és megszeghetetlen küszöböt, a lengyel politikusok pedig rádöbbentek, hogy milyen zsíros falat is valójában a nyugdíjpénztárban pihenő néhány milliárd zloty. Múlt héten döntöttek is, és a részbeni államosítás mellett tették le voksukat. Egészen pontosan 278 milliárd zlotyról van szó, ami forintra átszámítva 19 600 milliárd - csak egy kósza ötlet, de ha államosítottuk volna a lengyel nyugdíjpénztárakat, akkor majdnem a teljes, 25 600 milliárdos államadósságunkat törleszthettük volna belőle, kár, hogy a lengyel kormány beelőzött.

Jelenleg egy lengyel dolgozó a bruttó bérének 12,22%-át fizeti a nagy közös kalapba (a feneketlen kút), ezen kívül 4,5%-ot fizet szintén az állami rendszerbe, de - és ez rendkívül fontos - saját, egyéni számlára! Fontos kiemelni, hogy Lengyelországban jelenleg is létezik az állami nyugdíjrendszerben egyéni alszámla, ahova befizetések is mennek, vagyis nem kell erre majd éveket várniuk a szereplőknek, hogy aztán soha napján majd talán..., mint egy másik régiós országban, amit most nem neveznék meg. Arról persze nyithatunk még vitát, hogy számít e bármit egy az államnál vezetett egyéni számla, hisz ez valójában egy a távoli jövőben esedékes követelés, amit majd vagy megkapunk vagy nem.
További 2,8% kerül befizetésre a magán-nyugdíjpénztári számlára, ami 2011-ben még 7,3% volt, de ki emlékszik már erre, nem igaz?

De hogy is fog zajlani?

Az állami rendszerbe visszalépő szereplők portfoliójába tartozó összes államkötvényt azonnal bevonják, ezzel 55%-ról kb 48%-ra csökken az államadósság (és megnyerték az államadósság elleni első csatát). Ebben hasonlít a magyar átalakításra, az államkötvényeket itthon is bevonták.

Ami fontos és érdekes, hogy a visszalépők részvényportfoliója nem kerül át az állami rendszerbe, hanem marad a magánágon, ezek transzferére csupán 10 évvel a nyugdíjba vonulás előtt kerül sor és akkor is majd a saját, egyéni állami nyugdíjszámlára! Ebben eltér a hazai akciótól, nálunk az állam mindent vitt, de azonnal!

Ki lép át?

Aki a törvény elfogadásától számított 3 hónapon belül nem nyilatkozik a szándékairól, azt az állami rendszerbe terelik vissza. Ebben megegyezik a magyar reformmal.

Fontos különbség azonban, hogy a lengyel adófizetőket nem fenyegették meg azzal a lehetőséggel, hogy aki nem vonul vissza az állami rendszerbe, az állami nyugdíjra se számítson, így a Magyarországon tapasztaltnál nagyobb lehet a maradási arány, akár 25%-ot is elérhet azok aránya, akik jobban bíznak a magán ágban, mint az államiban és ebben az elhatározásukban az is segítheti őket, hogy maradásuk esetén továbbiakban is lesznek befizetések a magánpénztárba, sőt kis mértékben nőni is fognak ezek, 2,8%-ról 2,92%-ra.

Mik lehetnek a hatások a pénztárakra?

Természetesen akárhogy csűrjük csavarjuk a dolgot, ez durván negatív a lengyel nyugdíjpénztáraknak. Ha nem lenne elég a kezelt vagyon méretének drasztikus csökkenése, még a vagyonkezelési díjak is feleződnek, így a hazaihoz hasonlóan - a profitabilitás csökkenésével - ott is egyfajta konszolidáció indulhat majd meg, amennyiben az állami rendszerbe visszalépők aránya túl magas lenne.

A termékpaletta - már ha beszélhetünk ilyenről - eléggé le fog egyszerűsödni. Mivel a nyugdíjpénztáraknak tilos lesz államkötvényekbe fektetni, egy kvázi 100% részvényportfólión fognak ülni, amely egy-egy turbolensebb piaci időszakban meglehetősen gyengén fog teljesíteni. Az állami rendszerhez képest legalábbis mindenképpen, ahol csupán államkötvényben fog ketyegni a pénz, így veszteségről nem beszélhetünk. Ebben az esetben pedig egészen biztosak lehetünk abban, hogy újabb politikai támadások célpontja lesz a magánág és újabb állami rendszerbe visszalépő tömegekkel kell majd számolni.

Hogy fog kinézni a pénztárak következő pár éve?

Mint már említettem, ha marad valaki a magánágon, ha nem, 10 évvel a nyugdíjazás előtt mindenképpen visszakerül a megmaradt részvényvagyon az állami rendszerbe, méghozzá készpénz formájában. Ennek pedig durva becslések szerint a következő években az alábbi hatása lehet a kezelt vagyonra.

Vagyis minden évben ki fog csorogni néhány milliárd zloty, függetlenül attól, hogy hány ember dönt a maradás mellett. Bevételre ugyebár csak a pénztárban maradó tagok után lehet számolni, a bruttó fizetések 2,92%-a a havi penzum. Feltételezzük, hogy ha valaki eléri a nyugdíjazás előtti 10 éves határt, akkor nem fizet be többet a magánágba. A maradók arányának függvényében az alábbi - szintén durva - becslések adhatók a befolyó pénzekre.

Ha összesítjük a fenti számsorokat, akkor láthatjuk, hogy egy 20-25%-os maradási arány esetén a nettó vagyonáramlás semleges lenne. Vagyis a rendszerben maradók befizetései ellensúlyoznák a nyugdíjazáshoz egyre közelebb kerülők kifizetéseit.

Mik lehetnek a hatások a részvénypiacokra?

Ez sok tényező függvénye. A legfontosabb nyilvánvalóan a maradók aránya, de ezt már fentebb taglaltuk. A másik a jövőbeli allokációs politika, amelyről még nem tudunk semmit. A jelenlegi állás szerint jövőre egy kb 80% körüli részvénysúllyal bíró szektor fog indulni a jelenlegi kb 38%-kal szemben, míg a jelenleg törvényileg megengedett küszöb 47,5% a részvényeknél a teljes portfólión belül, itt tehát lehet számítani változásokra.

Másrészről a lengyel részvénypiacon a nyugdíjpénztárak több fontos szerepet is betöltöttek. Egyrészt a lengyel piacon gyakori IPO-k mindegyikénél biztos sikerrel lehetett számolni, mert a pénztárak valósággal felhabzsolták az új kibocsátásokat. Másrészt a volatilitást is jelentős mértékben csökkentették, hisz hétről hétre komoly pénzekkel jelentek meg a piacon a vevői oldalon, ezzel támaszt adva annak.

A small- és mid-cap papírokra pedig vélhetően még sanyarúbb sors vár, mint a bluechipekre. Utóbbiakra a külföldi szereplők még vevők lehetnek, ezek likvidebbek, nagyobbak, biztosabb befektetésnek tűnnek. De a kis papírokra egy londoni szereplő sem fog időt fecsérelni, hisz ezek likviditási korlátja leküzdhetetlen akadályt fog jelenteni. Beszállni be lehet, hisz a nyugdíjpénztárak alig várják majd, hogy túladjanak rajtuk, de később nem lesz kinek eladni és a különböző részvénypakettek forró krumpliként fognak vándorolni kézről kézre, egyre lejjebb nyomva az árfolyamot.

Milyen hatása lehet ennek a magyar piacra?

Várakozásunk szerint a fentieknek nem lesz hatása hazánk részvénypiacára, hisz a lengyel pénztárak szabályozási korlátokból adódóan nulla vagy csak minimális magyar részvénycsomaggal rendelkeznek. A kinti pénztárak nem tarthatnak nem befektetési kategóriás részvényeket, így magyar részvény elvileg szóba sem jöhet már, ami volt azt rég eladták.

Végkövetkeztetések

Összességében elmondható, hogy bár a nyugdíjpénztári reform lengyel változata barátságosabbnak tűnik, mint a magyar volt, a végső hatás ugyanaz lesz.

Gondoljuk csak át! Ki akarna egy 80%-os részvénysúlyú portfolióban ücsörögni? Biztosan vannak páran ilyenek, de ez a kisebbség. Ezen kívül - hazánkhoz nagyon hasonlóan - passzívak lesznek, nem fognak foglalkozni a dologgal, tétlenségüket pedig az állami rendszerbe való visszakerüléssel fogjak jutalmazni.

Abban is biztosak lehetünk, hogy a kormány részéről komoly negatív kampány fog indulni a pénztárak ellen és a jövőben még biztosítva lesz lehetőség az állami rendszerbe való visszamenetelre.

A vagyonkezelési díj csökkentése már csak hab a tortán, vagy az utolsó szeg a koporsóban. Ez pedig a politikai rövidlátás újabb ékes példája! A magánnyugdíjpénztári rendszer nem hibátlan, de javítható és hosszabb távon az egyetlen megoldás lett volna, mely le tudta volna venni az állam vállairól a nyugdíjmizéria terhét. Ehelyett a rövidtávú célok (55% adósság és szavazatok) oltárán feláldozták a helyes utat. Amikor pedig majd 40 év múlva szombat délután arra várunk, hogy kihúzzák a számunkat a nyugdíjlottón, akkor a politikusok csak megvonják a vállukat és azt mondják: sajnáljuk, nem nyert!