Bár az elmúlt hónapokban már nem csak az amerikai, hanem az európai indexek is újabb történelmi csúcsokat érnek el, a nagy befektetők egyre kevésbé bíznak a részvénypiaci rali folytatódásában. Leginkább a Fed eszközvásárlási programjának mérséklése aggasztja a piaci szereplőket, de az amerikai költségvetéssel kapcsolatos problémák is növelik a bizonytalanságot a piacokon.
Az elmúlt hetekben így egyre több pénz áramlik a pénzpiaci alapokba, a szeptember 11-én záródó héten például már 2 659 milliárd dollárt kezeltek ezek az alapok. A befektetők ugyanis az indexek csökkenésétől tartva valamelyest mérséklik a részvényekben lévő pénzeiket, és pénzpiaci alapokba áramoltatják azokat.
Ezzel együtt azt is figyelembe kell venni, hogy nyáron komoly pénz, közel 70 milliárd dollár áramlott ki a kötvénypiaci alapokból, melyek szintén hozzájárulnak a pénzpiaci alapok által kezelt vagyon növekedéséhez. A kötvénypiaci alapokból kiáramló pénz főként az önkormányzati kötvényeket érintette, amit alapvetően a Detroiti csődhelyzet idézett elő.
A helyzet lényegét talán Scott Clemons, a 22 milliárd dolláros vagyont kezelő Brown Brother Harriman egyik vezető stratégája fogalmazta meg. Clemons szerint egyáltalán nincs arról szó, hogy a piacok bármelyik pillanatban összeomolhatnak, de a profitnövekedés lassulása a vállalati szektorban, valamint a különféle kockázatok erősödése pénzügyi rendszerben mind azt eredményezik, hogy egy kisebb eladói nyomásra is túlzott választ ad majd a piac.
Nem is csoda, hogy több befektetői is sietve realizálta nyereségét a Fed szerdai bejelentése után, amikor is váratlanul nem az eszközvásárlási program mérséklése, hanem annak fenntartása mellett döntött. Az óta pedig látható, képtelenek magukra találni a piacok, az amerikai indexek már 4 egymást követő napja esnek. Ahogy pedig a délutáni nyitás után látszik, egyelőre a szerda sem töri majd meg a sorozatot.
Az S&P 500 értéke