Az Ernst & Young tanulmánya szerint a 2013-as 170 ezer milliárd dollárról 2015-re 190 ezer milliárd dollárra nőhetnek a szolgáltatóközpontok szektorának bevételei. A globális méretekben is jelentős fejlődéséből a cég szakemberei szerint egyértelműen profitál majd Magyarország is, amely egyre növekvő súllyal van jelen a szolgáltatóközpontok piacán.
„Korszakváltás zajlik a szolgáltatóközpontok piacán, minden korábbinál összetettebb igényeknek kell megfelelniük a szektorban működő cégeknek. Egy ilyen időszakban az iparág minden szereplőjének alapvető érdeke, hogy hiteles, átfogó, a jövő trendjeit bemutató adatok alapján hozza meg üzleti és stratégiai döntéseit” mondta Seregdy Tamás az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója annak apropóján, hogy a cég bejelentette: a következő hetekben, mintegy hetven cég részvételével végeznek országos szolgáltatóközponti felmérést.
A felmérés elkészítésében a tanácsadócéggel a Nemzeti Külgazdasági Hivatal is együttműködik majd.
Az átfogó elemzés részeként a hazánkban működő szolgáltatóközpontok vezérigazgatóit és pénzügyi vezetőit kérdezik majd meg. A tanulmány, amely a szektor szerkezetére a trendekre valamint a jövőbeli fejlődési lehetőségekre koncentrál később az EY nemzetközi jelentésének is részét képezi majd – lehetőséget adva így a regionális illetve a globális összehasonlításra.
A korábbi trendekből egyébként kiderül, hogy a bevételnövekedés mellett a cégek szolgáltatásainak köre és minősége is fejlődik.
Egyrészt az általuk ellátott feladatok egyre komplexebbé válnak, másrészt minden korábbinál jobban globalizálódnak ezek a szervezetek. A folyamat néhány évvel ezelőtt kezdődött, 2010-től az úgynevezett első generációs, döntően egy-egy funkciót ellátó központok aránya folyamatosan csökken, míg a többfunkciós második generációsoké és multifunkcionális globális üzleti központoké egyre jobban növekszik.
A multifunkcionális üzleti központi modell előnyei közé tartozik, hogy az ilyen rendszerben működő cégek egyszerre számos szektorban képesek szolgáltatásokat nyújtani; globális lefedettséggel rendelkeznek; a korábbiaknál jobban elkötelezett munkavállalókkal rendelkeznek; valamint nagy hangsúlyt fektetnek az innovációra – áll az EY elemzésében.