Vágólapra másolva!
A szíriai katonai csapás valószínűségének elhalványulása tovább fokozza a befektetők jó kedvét, ami a tőzsdéket is pluszokba segíti. Ázsiában a börzék többsége felfelé veszi az irányt, élen az ausztrál parkettel, ami már 5 éves csúcsa felé menetel. A jen ismét a 100-as szint fölé került a dollárral szemben, kifejezve az alábbhagyó piaci nyugtalanságot.Az USA-ban kedden megint kiváló hangulat uralkodott, miután Obama elnök elmondta, arra kérte a kongresszust halasszák el a szavazást a Szíria elleni katonai csapásról, mivel meg van az esélye, hogy diplomáciai úton rendeződik a helyzet. A hírek a Nasdaq tőzsdeindexet 2000 októbere óta nem látott magasságokba emelte, de a Dow Jones és az S&P 500 is 4 hetes csúcsok közelébe jutott.A határidős indexek kisebb elmozdulásokat jósolnak az európai nyitásra, de határozott irány nem látszik a tegnapi nagy hegymenet után.
Vágólapra másolva!

Jól megy az ausztrál tőzsdének, visszavett a lendületből Japán

Egyelőre úgy tűnik a japán tőzsde nem tud esni a héten, a Nikkei ismételten felfelé veszi az irányt. Habár zárás felé közeledve már csak minimális a plusza. Mellette a vezető ázsiai parkettek többsége is erősödni tud, miután nagyon úgy tűnik, hogy a Szíriával szembeni amerikai katonai intervenció elmarad.

A Nikkei értéke (pontban)

Forrás: Origo

Az enyhülés egyik jeleként a japán jen újra a 100-as szint fölé ért a dollárral szemben, ez pedig támogatólag hat a részvényekre is, elsősorban az autógyártók kapaszkodnak felfelé. Ellenben az elmúlt két napban az olimpiai hatás miatt hatalmas ralit bemutató építőipari cégek ma már kissé korrigálnak.

Az USD/JPY árfolyama

Forrás: Origo

Az ausztrál börze is szorgosan gyűjtögeti pluszait, ezzel pedig már 5 éves csúcsai közelében található. A Sydney-i tőzsdén forgó részvényeket a korábban Kínából érkező jó gazdasági adatok is segítik, hiszen a világ legnépesebb országa az ausztrál nyersanyagok egyik fő fogyasztója.

Forrás: Origo

Kínában felemás már a hangulat, a Shanghai Composite még emelkedni tud, ellenben Hongkongban már látható némi korrekció jele.

13 éves csúcson a Nasdaq

A keddi kereskedésben szép pluszokat tudtak összeszedni az amerikai tőzsdeindexek, miután egyre inkább elmúlóban van egy szíriai katonai csapás lehetősége. Tegnap ugyanis Barack Obama amerikai elnök beszédében elmondta, arra kérte a kongresszust halasszák el a szavazást.

Forrás: Origo

Ezt azután tette, hogy tegnap korábban Szíria is úgy nyilatkozott, hogy hajlandók átadni a vegyi fegyvereket a nemzetközi szervezeteknek, amit először az oroszok javasoltak a közel-keleti országnak.

Ez pedig a Dow Jones-t és az S&P 500 indexeket is 4 hetes csúcsok közelébe emelte. Az elsősorban technológiai és internetes cégeket tömörítő Nasdaq pedig 2000 óta (a dotcom lufi óta) nem látott szinteken állapodott meg.

A Nasdaq értéke (pontban)

Forrás: Origo

Új termékeket mutatott be az Apple a tegnap magyar idő szerint este 7-kor tartott bemutatóján, az iPhone 5C, illetve az iPhone 5S lesznek a legújabb verziók. A bemutató viszont a korábbiakhoz képest meglehetősen rövidre sikeredett, illetve több esetben is hiányérzete támadt a szakértőknek és befektetőknek egyaránt, így ennek is szerepe lehet abban, hogy a részvény végül 2,3 százalékos mínuszban zárt.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo

Közel 50 milliárd dollár értékben, a valaha volt legnagyobb összegben bocsátana ki kötvényeket a Verizon Communications, melyek 3 és 30 éves lejáratra vonatkoznának, és fix kamatozásúak lennének, állítják az ügyhöz közeli források. Az ebből származó bevételek feltehetően a Vodafone kasszájába vándorolnak majd, mivel az amerikai cég részben ebből is finanszírozná a Verizon Wireless 130 milliárd dolláros felvásárlását.

1,1 milliárd dollár értékben adna el General Motors részvényeiből a kanadai állam, miután a korábbi mentőcsomag részeként részesedést szereztek abban. A közel 30 millió részvény a Bank of America és az RBC Capital Markets markát ütheti az ügylet következtében.

A szíriai katonai intervenció egyre valószínűbb elmaradása a részvénypiacokat egyre feljebb segíti azonban az olaj árfolyamára ez már nem igaz. Korábban ugyanis pontosan az egyre feszültebbé vált közel-keleti helyzet miatt kezdett nagy menetelésbe a kőolaj ára, azonban az elmúlt napokban nagy visszakorrekció látszik. A Brent típusú olaj ára 111 dollárig jött le, míg a WTI 107 dollár közelében ingadozik.

A Brent típusú kőolaj ára (dollár/hordó)

Forrás: Origo

A határidős indexek alapján az európai tőzsdenyitás csak kisebb elmozdulásokat hozhat, ráadásul továbbra sem jön hatalmas makroadat-áradat ma, ami kiemelhető a német infláció augusztusi alakulásának végleges értéke.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!