Gyöngyösi tájékoztatása szerint a termodiffúziós technológia lényege, hogy a bevonni kívánt járműalkatrészeket cinkporral együtt 360-380 fokos hőmérsékleten kezelik, így a felületen minőségi cinkréteg képződik, miközben a cink a tárgy anyagába is beépül. A német tulajdonú vállalat ezzel az eljárással készített már az Északi-tengeren használt kábelszerelési berendezéseket, építőipari zsaluzóelemeket, valamint alkatrészeket személyautókhoz.
A termodiffúziós technológia egyre jobban hódít a vezető autógyártók körében is: mint az ügyvezető kitért rá, több autógyár vagy már megkezdte a technológia alkalmazását, vagy most vizsgálja az eljárást. Az Impreglon Kft. négy éve, egy külföldről vásárolt berendezéssel kezdett hőelosztásos felületkezelést alkalmazni, aztán továbbfejlesztette a technológiát.
A tatabányai Impreglon Kft. 2000 óta végzi felületkezelési és korrózióvédelmi tevékenységét elsősorban autóipari beszállítók számára. 130 megrendelő részére dolgoznak, és megközelítőleg ezer visszatérő termék korrózióvédelmét végzik el itt, a személygépjármű-ipar mellett vasúti járművek fékberendezéseinek alkatrészein és tehergépkocsik elemein. Az üzem 106 saját és 20-25 kölcsönzött alkalmazottnak biztosít munkát, 2012-es árbevétele elérte a 2,5 milliárd forintot. A gyár területét legutóbb 2011-ben bővítették, jelenleg 7200 négyzetméteren folyik termelő tevékenység. A német anyavállalat 14 országban 32 üzemet működtet, és mindenhol a gépipari termeléshez kapcsolódó szolgáltató tevékenységet végez. A tatabányai gyár osztrák, német, olasz, horvát, cseh, szlovák és román megrendelők részére végez rozsdavédelmet.