A vidéki nagyvárosokban összesen tizenegy helyszínen /Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg/ tartanak különböző vállalkozói napokat, ezen kívül természetesen Budapesten is lesz egy csomó program.
A Fiatal Vállalkozók Hetének keretében rendezett események mind ingyenesen látogathatók.
A karrier tanácsadás mellett olyan meghatározó gazdasági szereplők támogatják a következő évtized lehetséges üzleti vezetőit, akik saját ötleteiket az ország határain belül valósították meg. Idén Andy Vajna is előadást tart, valamint Gerendai Károly újra eljön megosztani tapasztalatait a résztvevőkkel, ezúttal mindketten a gasztro világban elért üzleti sikereikről és kulisszatitkaikról beszélnek majd.
Budapesten, a Károlyi-Csekonics Rezidenciában öt tematikus nap /Üzleti Siker Napja, Innovatív Start-up Nap - KoWerk SeedStar, Gasztro Vállalkozások Napja, Üzleti Energia Napja - MVM Partner, International Day (eng)/ keretében tárják a fiatalok elé a hazai és a nemzetközi vállalkozási lehetőségeket, miközben a szervezők karrierépítési tanácsadást tartanak, továbbá a résztvevők neves cégek képviselőivel is találkozhatnak, akikhez személyesen fordulhatnak kérdéseikkel vagy kérhetnek tőlük tanácsot.
A Budapesti tematikus napok részletes programja a következő:
Az Üzleti Siker Napja - 2013. november 18. (hétfő) 15:30-20:00
- 15:30 - 15:40 Kovács Patrik - FIVOSZ, alapító elnök
„Megnyitó és köszöntő”
- 15:40 - 16:10 Andy Vajna - Nobu Budapest, tulajdonos
„Minőség az üzletben, minőség a gasztronómiában”
- 16:10 - 16:40 Fehér Gyula - Ustream Hungary, tulajdonos
„Miért van szükség start-upokra és mitől start-up egy start-up?”
- 16:40 - 17:40 Kerekasztal-beszélgetés - Az önfoglalkoztatás ma Magyarországon
Vagács István Gábor - Nemzetgazdasági Minisztérium, Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály, főosztályvezető
Pistyur Veronika - Bridge Budapest, ügyvezető igazgató
Gárdus Péter - Amway Hungária, ügyvezető igazgató
Inotay Petra - FIVOSZ Női bizottság, elnök
Barcza György - Napi Gazdaság, főszerkesztő
- 17:40 - 18:10 Klapka György - Klapka Üzletház, tulajdonos
„Egy sikeres élet”
- 18:10 - 18:45 Kapcsolatépítő kávészünet
- 18:45 - 19:00 Molnár Róbert - Magyar Posta, üzleti vezérigazgató-helyettes
„A Magyar Posta szolgáltatási szerepe az online üzleti modellekben”
- 19:00 - 19:45 Kerekasztal-beszélgetés - Kisvállalkozások online tudatossága
Erdei Zsuzsa - Budapest Bank, mikro-üzletág vezető
Fodor Ákos - Honlap.hu, ügyvezető
Szűcs Roland - Book&Walk, ügyvezető
Rakonczay Tamás - Zöldpolc.hu ökoáruház, tulajdonos
- 19:45 - 20:15 Rajnai Richárd - Kötéltechnika, tulajdonos, 2012. Év Fiatal Vállalkozója
„Ahogy nekem sikerült…”