Újból rekord magasságokba emelkedett az S&P 500 és a Dow Jones amerikai részvényindex, Janet Yellen leendő amerikai jegybankelnök meghallgatása előtt. Az S&P 500 tíz szektora közül kilenc tudott erősödni. A Nasdaq tőzsdemutató pedig 1,2 százalékkal haladt felfelé, ugyanis több technológiai részvény is kirobbanó formában volt.
A Facebook 4,5, a Zynga 8,5 százalékkal ugrott, de a Google is egy egészséges 2 százalékos emelkedést produkált.
Miután nyilvánosságra került Yellen beszéde a határidős indexek még tovább szélesítették korábbi pluszaikat. Yellen elmondta, hogy közel sem a lehetőségeinek határán teljesít az amerikai gazdaság és munkaerőpiac, amivel azt sugallta, hogy folytatódhat még a laza monetáris politika.
A határidős részvényindexek az európai nyitásra is komolyabb pluszokat jósolnak. Ma negyedéves GDP-adatok érkeznek Európából, a német már meg is van, ami az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, míg a francia kicsivel alatta maradt annak. 11 órától az eurózóna adata is nyilvánosságra kerül. Az USA-ból ma a heti friss munkanélküliségi segélykérelmek alakulása lát majd napvilágot.
A japán tőzsdét fűti, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az ország GDP-je a harmadik negyedévben (1,9%, elemzők által várt: 1,7%). A Nikkei index több mint 2 százalékkal emelkedik, a jen pedig megint gyengülésnek indult és már járt a 99,7-es szint felett is a dollárral szemben a csütörtöki kereskedésben. A többi vezető ázsiai tőzsdén is pozitív a hangulat, és emelkednek az indexek.