A szupermarketek trükkjei

A Heti Világgazdaság egy tegnapi cikke hosszan listázza azokat az apró, rejtett fogásokat, amelyekkel a szupermarketek minél nagyobb bevásárlás felé lökdösnek bennünket.

Ki szeretne marketingáldozat lenni? Valószínűleg senki. És ki az? Valószínűleg mindannyian, akik olykor vagy rendszeresen betesszük a lábunkat valamelyik kisebb település területű bevásárlóközpontba. A HVG tegnapi írása szép számban gyűjti össze, mi mindennel érik el a szupermarketek, hogy ezekben az üzletekben több időt töltsünk, több pénzt költsünk, és több terméket szerezzünk be, mint amennyire szükségünk van. Valamennyi ötlet tudat alatt hat, ezért lehet őket trükknek nevezni. De ha egyszer a felszínre segítjük őket, könnyűszerrel ellenállhatunk. Mert valójában egyik sem varázslat.

Kezdődik az akció a tágas bevásárlókocsival. Az üres tereket ösztönösen igyekszünk betölteni, már meg is képzett bennünk a szándék, hogy addig abba se hagyjuk a vásárlást, amíg a peremrácsig nem érnek a bedobozolt és –fóliázott árucikkek. Az alapvető élelmiszerek a lehető legtávolabb helyezkednek el a bejárattól, amíg odáig eljutunk, több ezer termék mellett visz el az utunk. A bejárat mellett vannak azonban elhelyezve az illatos termékek. Ne feledjük, a kocsink még üres, így még hívogatóbb a vágott virág és a péksütemény.

Régi tapasztalat, hogy az ár azonnal vonzó alternatívává válik, amint csökkentettnek tüntetik fel. A közösségi médiában is igen népszerűek azok a karikatúrák, amelyeken a 100 eurós cipőre senki rá sem néz, de amint elhelyeznek felette egy táblát, rajta 200 euró áthúzva, szabályosan egymást tapodják érte a vevők. Ugyanilyen árpszichológia a 9-re, 99-re és 999-re végződő számjegy. Mivel a latin ábécében balról jobbra olvasunk, például a 399-ből a 3-as számjegy fog megmaradni a fejünkben.

A drága-olcsó vonal egyébként is ki van maxolva. Ami sokba kerül, azt a főútvonalon helyezik el. Állítólag az óramutatóval megegyező irányban szeretünk mozogni, ez is szempont a termékrendezésnél. Amiért jó eséllyel a gyerekeink kezdik el rágni a fülünket, azt az ő szemmagasságukban pakolják fel. Lassú aláfestő zene szól, hadd andalogjunk mi is ahelyett, hogy átrobognánk a hatalmas területen. És nincs óra sehol, mert ha elveszítjük az időérzékünket, relaxáltabban vásárolunk. Amíg pedig sorba állunk fizetéshez, rájövünk, hogy már csak rágó, ceruzaelem, néhány szelet csoki, egy jó doboz koton, és egy gyufásskatulya hiányzik a tizenkilóktól roskadozó bevásárlókocsiból.

A radikális megoldás tehát az volna, hogy amikor belépünk egy szupermarketbe, határozott mozdulattal kosarat ragadunk, vagy még azt sem, majd bedugott füllel és bekötött szemmel elroncsolunk az alapvető élelmiszerpolcokig. Ha a kasszánál kígyózik a sor, levehetjük a kötést, de fizetésig szigorúan a padlót nézzük.

Vagy esetleg inkább a piacra megyünk.