Vágólapra másolva!
A foglalkoztatottsági mutatókat javítja, de nem vezet vissza a munkaerőpiacra a közmunka - írja a KSH adataira hivatkozva a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A közmunkásoknak csak elenyészően kis része dolgozik vállalatoknál, ezek is állami cégek, és hasonló az arány a nonprofit szférában is. Az így foglalkoztatottak döntő része nem talál vissza az elsődleges munkaerőpiacra, ezzel kapcsolatban a program célszámot sem jelöl meg, írja a Világgazdaság.

Szeptemberben a 145 ezer közmunkásból 9 ezret a vállalati szféra, 6 ezer közfoglalkoztatott pedig a nonprofit szektorban dolgozott. Kissé árnyalhatja a képet, hogy a KSH csak a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatokról gyűjt adatokat.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bruttó átlagkeresete 76 ezer forint volt szeptemberben, ami 5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor továbbra is jóval alacsonyabb a fizetésük, mint a minimálbér összege, ami 98 ezer forint.

A foglalkoztatás költsége az elmúlt években megdrágult az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban. Az egykulcsos adórendszer bevezetésével jelentős bruttó béremelésre volt szükség ahhoz, hogy a kiskeresetűek nettó bére ne csökkenjen. Mindez arra ösztönözheti a munkaadókat, hogy inkább közmunkásokkal próbáljanak elvégeztetni egyes munkafolyamatokat.

A szakemberek szerint azonban a versenyszérában való elhelyezkedés a közmunkaprogramot „csak szavakban kíséri”. A közmunkások mindössze 5-7 százaléka tudott eddig visszakerülni az elsődleges munkaerőpiacra, munkahelyek hiányában ez nem is lehet több egyelőre. Az egész közfoglalkoztatotti programban nincs ugyanakkor olyan célszám, amely arra vonatkozna, hogy adott időre hány közmunkásnak kell visszakerülnie az elsődleges munkaerőpiacra, írja a Világgazdaság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!