Először szerepel képernyőn a TV2 sorozatának nagy felfedezettje: Egyszerre száz érzés van bennem

 S.E.R.E.G. sajtóvetítés,  TV2, sorozat, TV2sorozat, SEREG, SEREGTV2, SEREGsorozat, 2024.10.17., Séra Dániel
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Vágólapra másolva!
November 11-én, hétfőn tűzi műsorra a TV2 az idei év legjobban várt magyar sorozatát, a hat részből álló S.E.R.E.G.-et. A Magyar Honvédség mindennapjai ihlette katonai történet központi figurái Győrbíró Zsolt alezredes, valamint fia Győrbíró Márton, akit Séra Dániel alakít. A fiatal színész jelenleg ötödéves színészhallgató, hatalmas lehetőséget jelentett számára a sorozat, amiben megmutathatta tehetségét a kamerák előtt is, nem csak a színpadon. Első hasonló munkája és élménye a S.E.R.E.G., ami teljesen új tapasztalatokat és élményeket nyújtott számára, hiszen először láthatta magát viszont a képernyőn. Séra Dániel erről és sorozatbeli karakterének kihívásairól is megszólalt az Origónak.
Vágólapra másolva!

Alig egy hónap múlva startol el a TV2 műsorán a Megafilm legújabb nagy dobása, a S.E.R.E.G. című, hat részből álló minisorozat, melyet a nagyközönség november 11-től követhet figyelemmel a csatornán. A tévépremier előtti vetítésen az első két részt tekinthették meg a sajtó képviselői, mely elképesztő izgalmakat, drámát ígér, és részletes betekintést a Magyar Honvédség mindennapjaiba.

 S.E.R.E.G. sajtóvetítés,  TV2, sorozat, TV2sorozat, SEREG, SEREGTV2, SEREGsorozat, 2024.10.17., Séra Dániel, Csórics Balázs
Séra Dániel és Csórics Balázs a történet főszereplői, apát és fiát alakítanak
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A sajtóvetítésen láthatták először a sorozat végleges verzióját a színészek, ami nagy meglepetéseket tartogatott még a szereplők számára is. A történet egyik főszereplője, Séra Dániel, aki Győrbíró Mártont, a kissé lusta, hanyag és célja vesztett egyetemistát alakítja. A fiatal színész számára egy teljesen új élmény volt a forgatás is, valamit a nagyszabású sajtóesemény is, hiszen életében először láthatta alakítását képernyőn, mivel eddig kizárólag színházban játszott. A fiatal tehetség jelenleg is gyakorlatát tölti a színházban, így egyedülálló lehetőség volt számára a S.E.R.E.G. című sorozat.

Nekem ez volt az első ilyen nagyszabású filmsorozatom, ez az élmény most teljesen lenyűgözött, közben nagyon izgatott vagyok, és egyszerre száz érzés van bennem. Egyébként a Nemzeti Színházban töltöm most a gyakorlatomat, ötödéves hallgató vagyok”

 – kezdte az Origónak a Séra Dániel, a TV2 sorozatának új felfedezettje, aki azt is elárulta, hogy mire a legbüszkébb a pályája kezdetén lévő színészként.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy én Kárpátaljáról jöttem, és nekem a Beregszászi Színház - ami most Budapesten tevékenykedik - az egy nagyon fontos mérföldköve az életemnek.

A mai napig játszok előadásokban, és én erre a színházra vagyok büszke, azt hiszem azért, mert végtelen kitartást és erőt ad nekem, és mutat a világnak egyaránt. Remélem büszkék lesznek rám, amikor majd látják a sorozatban nyújtott alakításomat” – tette hozzá a színész, aki büszke származására, és arra, hogy a nehéz körülmények ellenére sem adta fel a küzdelmet az álmaiért.

S.E.R.E.G., sorozat, A Megafilm Service Kft. 6 részes akció-dráma sorozata, Sereg, Seregsorozat, TV2
Séra Dániel a sorozat egy jelenetében
Fotó: TV2

Séra Dániel egyébként nagyon kritikus önmagával, elmondása szerint most sem volt teljesen elégedett. Ezért kicsit nehéz is volt számára, hogy ennyi emberrel körülvéve nézte vissza alakítását a mozivásznon.

Voltak olyan pillanatok, hogy nem mertem, és nem is tudtam magamat nézni, mert azt éreztem közben, hogy ez borzalmas és iszonyú, amit csinálok.

Ezek nem jelenetek vagy pillanatok voltak, hanem inkább az én belső állapotom az adott jelenetben. Azt éreztem sokszor, hogy ez ’följebb van, Dani, ez följebb van, ebbe több energiát tegyél!’ "- magyarázta a fiatal színész, aki úgy érezte, nem mindig találta el az adott jelenet érzelmi mélységét, vagy magasságát.

 S.E.R.E.G. sajtóvetítés,  TV2, sorozat, TV2sorozat, SEREG, SEREGTV2, SEREGsorozat, 2024.10.17.
Séra Dániel alakítja Győrbíró Mártont a S.E.R.E.G.-ben. A fiatal színész is először látta a kész verzióját a sorozatnak
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Sőt, utólag már karakterét is átértékelte, akiről egész részletesen mesélt lapunknak, mitől volt nehéz alakítás az alezredes fiának szerepe, ami valóban nem tűnik túl hálás feladatnak, hiszen elsőre nem túl szimpatikus karakter.

Egy hanyag, elkényelmesedett kölyök, aki nem tudja, hogy mit akar. De aztán megtalálja magát, azt hiszem… 

Ahogy most visszanéztem magam a vászonról, illetve Marci karakterét, én is azt éreztem, hogy annyira idegesítő. Atyaég, hogy ne már, ezt ne csináld! Miért húzod az agyát a többieknek? Miért mész bele olyan dolgokba, amibe nem kell? Aztán utólag valahogy visszacsatol az ember, hogy megvan a saját igazsága ennek a srácnak is, mint ahogyan megvan a saját igazsága minden karakternek és helyzetnek. És a negatív szereplőből igazán jó, ha végül pozitív szereplővé válsz” – mondta Séra Dániel, aki megértőbb a karakterével, hiszen nagyon jól tudja, hogy milyen életszakaszt él át a szerepe szerint, és hogy a jellemfejlődéséhez szüksége van erre a mélyrepülésre és változásra, hogy aztán elérje a végső céljait.

 S.E.R.E.G. sajtóvetítés,  TV2, sorozat, TV2sorozat, SEREG, SEREGTV2, SEREGsorozat, 2024.10.17.
Séra Dániel számára a legnehezebb az érzelmi mélységek és magasságok átadása volt
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A színész elmondása alapján a kissé lusta, lázadó Győrbíró Márton karaktere egy komolyabb fejlődés előtt áll a sorozatban, azonban okozott számára némi fejtörést a megformálása, de inkább érzelmileg, mint fizikailag. Pedig egyik része sem volt egyszerű a S.E.R.E.G. színészei számára, hiszen valós kiképzést is kaptak a Magyar Honvédségtől a forgatásokat megelőzően. Hiába, hogy nehéz feladatokat kellett teljesíteni, rengeteget futni nehéz súlyokkal, sőt, verekedni, harcolni egyes jelenetekben, meglepő választ adott arra, mi volt számára a legnehezebb az alakítása során.

S.E.R.E.G., Séra Dániel, Győrbíró Márton
A S.E.R.E.G. című sorozat nagy tapasztalatokat adott a fiatal színésznek, aki nagyon kritikus volt magával a jelenteket visszanézve
Fotó: Megafilm

Minden olyan jelenetet mondanék, amikor Csórics Balázsnak, a sorozatbeli édesapámnak a szemébe kellett néznem. Az összes olyan jelenet, amikor mi hárman együtt voltunk mint egy család, vagy csak ketten, mint apa és fia, akkor mindig egy ilyen görcs volt a gyomromban. 

Mert valahogy egyszerűen azt éreztem, hogy sokkal inkább megszűntünk egymásnak kollégákként létezni, és tényleg átváltottunk egy ilyen apa-gyerek viszonyba, ami nagyon sokat adott nekem. Aztán mégis egyfajta megküzdéssé vált az, hogy én a saját apámnak, miután megértjük a helyzetnek az igazságát, a feszültségét, a szemébe mondok tiszteletlen dolgokat, vagy ellenkezem vele” – magyarázta Séra Dániel, aki idegenkedett attól, hogy filmbeli szüleivel, Csórics Balázzsal és Balla Eszterrel tiszteletlenül viselkedjen, továbbá nem jó személyes emlékeket is idézett fel ez az időszak.

Séra Dániel, sereg
Séra Dániel a S.E.R.E.G. egyik jelenetében
Fotó: Megafilm

Ezért is volt számára nehezebb, mint azok a jelenetek, ahol technikailag volt nehéz megoldani egy-egy jelenetet. Azonban a végére sikerült elengednie ezeket a kevésbé komfortos érzéseket, és nagyon jól összecsiszolódtak filmbeli szüleivel, és azóta is nagyon jó a kapcsolatuk.

 S.E.R.E.G. sajtóvetítés,  TV2, sorozat, TV2sorozat, SEREG, SEREGTV2, SEREGsorozat, 2024.10.17., Séra, Balla, Csórics
A sorozat Győrbíró családja, ők állnak a történet középpontjában. Séra Dániel szerint valódi családként működtek a forgatás ideje alatt
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az eseményről készült galéria megtekintéséhez kattintson a linkre!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!