Újabb ország támadja meg Ukrajnát?

Vágólapra másolva!
Észak-Korea akár 12 ezer katonát is küldhet Oroszország megsegítésére a háborúba. Az EU figyelemmel kíséri az orosz-észak-koreai kapcsolatok alakulását, és kész újabb szankciókat bevezetni a két ország ellen, ha igaz, amit a dél-koreai hírszerzés közölt.
Vágólapra másolva!

„Új fenyegetésnek” nevezte vasárnapi videójában Volodomir Zelenszkij Oroszország és Észak-Korea együttműködését, amely az ukrán elnök szerint jócskán megnövelheti a háború eddigi volumenét. Amint azt az ukrán elnök megfogalmazta: a világ vezetői már nem hunynak szemet az aggasztó együttműködés felett, amelynek célja a háború eszkalálása. Zelenszkij szerint ugyanis egyre több szó esik az észak-koreai fegyverek Oroszországba való szállításáról, és arról, hogyan viszonozhatja Moszkva ezt a segítséget - írja a Mandiner.

Egy újabb állam csatlakozik az Ukrajna elleni háborúhoz

– fogalmazott Zelenszkij, aki szerint „sajnos a helyzet még instabilabbá válhat, miután Észak-Korea egyre inkább elsajátítja a modern hadviselési taktikákat.”

Nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak munkásokat küldenek Oroszországba, hanem katonai személyzetet is – részletezte Zelenszkij, aki szerint mindez komoly fenyegetést jelent, és elvárja a partnereiktől, hogy megfelelő válaszlépéseket tegyenek: 

Ha a világ most csendben marad, és Észak-Korea katonái megjelennek a frontvonalon, az csak meghosszabbítja a háborút, amelyet igazságosan és mielőbb be kell fejezni

 – fogalmazott Zelenszkij.

Már belső ellenséggel is harcolnak az ukránok
Zelenszkij szerint egy belső ellenséggel is szembe kell néznie Ukrajnának az orvosi és szociális szakértői bizottságok helyzete, valamint a hamis rokkantsági igazolások kiadása miatt, amelyben még ügyészek is érintettek. Zelenszkij hozzátette, ez ügyben gyors és határozott fellépést vár a bűnüldöző szervektől.

Az Origo korábban arról is beszámolt, brutális kényszersorozás zajlik most Ukrajnában. Az emberek hajlandóak az utolsót is kifizetni annak érdekében, hogy ne vigyék el őket a frontra. Az ukrán elnök azonban embertelen terrort alkalmaz, szó nélkül elhurcolnak minden hadköteles korú férfit.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!