Korrigál a MOL és az OTP
Az európai tőzsdék esése ellenére emelkedéssel nyitott a magyar részvényindex, mely így kissé korrigálni tudja tegnapi gyengülését. A BUX ezzel az európai piacok élmezőnyében foglal helyet. A lengyel parketten ma nincs kereskedés.
A BUX erősödését leginkább a MOL és az OTP nagyobb drágulásának köszönheti, a két fő papír korrigálni kezdte tegnapi mélyrepülését. A MOL 1,3 százalékot, az OTP pedig 0,7 százalékot tudott emelkedni. A Magyar Telekom egyelőre nem mutat elmozdulást, melynek 37 ezer darab részvényét vásárolta vissza tegnap a cég vezérigazgatója.
A többi blue-chip közül az Egis 0,5 százalékot drágult, míg a Richter egyelőre nem tud csatlakozni társaihoz, és 0,3 százalékot veszített értékéből.
A piaci szereplők Varga Mihályra is figyelhetnek, aki ma teszi közzé az Európai Uniónak benyújtandó konvergencia programot, amivel kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter egyelőre annyit mondott, nem terveznek különösebb korrekciót az adósságpályán. A csökkenő infláció okozta költségvetési lyuk miatt azonban elképzelhető, hogy a kormány más forrásokat használhat fel, akár megszorításokra is sok kerülhet a Népszabadság szerint.
További hír, hogy jelentősebb, akár a dolgozók felét is érintő létszámleépítés jöhet az állami mobiltársaságnak számító MPVI Mobil Zrt.-nél - írja a Világgazdaság. A tervezett létszámleépítésről az MPVI ügyeiről nyilatkozni jogosult Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban azt válaszolták, hogy a tulajdonosok jelenleg is vizsgálják a lehetőségeket.
A forint tegnap benézett 294 alá is az euróval szemben, ami közel kéthavi csúcsnak felelt meg. A hazai fizetőeszköz jelenleg is tartja ezt a szintet, a jegyzés délelőtt 294,7 körül ingadozik. A dollár/forint árfolyama 225,3-nál, a svájci franké pedig 242,3-nál található.
EURHUF árfolyama
Nincs javulás Európában
Az amerikai tőzsdék hétfői 5 hónapja nem látott mértékű zuhanása, és a nyersanyagpiacok tegnapi mélyrepülése után folytatódik a lejtmenet az európai börzéken, ahol a részvényindexek kisebb mínuszokat gyűjtöttek össze nyitás után. A hangulat pedig a bostoni robbantás híre miatt sem tud javulni.
A Louis Vuitton luxusipari cég divatcikkek és bőráruk értékesítéséből származó árbevétele 2009 óta a legalacsonyabb ütemben tudott bővülni 2013 első negyedévében. Emiatt, valamint a részvénypiacokon uralkodó rosszabb hangulat miatt a vállalat részvényei 2,6 százalékot gyengültek.
Az arany korrigálni próbálja az elmúlt két napban mutatott óriási zuhanását, és az unciánkénti jegyzése 2 százalékos erősödés után 1380 körül mozog. A WTI nyersolaj idei mélypontjáról próbál talpra állni, és az árfolyama 87,8 körül található, míg a Brent a tegnapi nagyobb összeomlás következtében tavaly július óta először bukott 100 dollár alá, a jegyzése délelőtt 99,5 dollárnál mocorog.
Arany árfolyama (dollár/uncia)
A befektetők ma a spanyol 6 és 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra is figyelhetnek, ezen kívül délelőtt teszik közzé a Zew gazdasági hangulatindexet az eurózónából és Németországból, valamint a fogyasztói árindex márciusi alakulása is érkezni fog.