Korrigál a magyar piac
Korrigálni kezdte tegnapi nagyobb zuhanását a magyar részvényindex, mely 0,8 százalékos pluszt szedett össze nyitás után. Ezzel felülteljesítőnek számít a régióban a magyar piac, a szomszédos tőzsdéken az osztrák kivételével a tegnapi záróértékek közelében indult a nap.
Az osztrák ATX-et a Telekom Austria 0,4 százalékos erősödése is segíti, miután a vállalat bejelentette, hogy két délkelet-európai telekomcég iránt is érdeklődik. Az egyik célpont a szerb SBB lenne, mely tavaly 180 millió eurós bevételt ért el a Bloomberg szerint szerb, bosnyák és szlovén egységei révén. A másik pedig a horvát H1 Telekom lehet.
A BUX erősödését leginkább a Mol és az OTP párosának erősödése segíti, a két papír 1,2-1,1 százalékos pluszt szedett már össze, amivel tegnapi nagyobb zuhanásukat korrigálják.
A Mol-t nem rendítette meg eddig, hogy már két frontról indíthat támadást ellene Horvátország. A horvát ügyészség tegnap újraindította a nyomozást Hernádi Zsolt vezérigazgató ellen, míg ma a horvát kormány az INA részvényesi megállapodásáról tárgyalna. Utóbbival kapcsolatban nehéz tárgyalásokra számít Slavko Linic horvát pénzügyminiszter, aki az INA gázüzletágával kapcsolatos kérdésekre is választ vár.
A többi főbb papír közül a Magyar Telekom 0,6 százalékot drágult, míg a Richter bizonyíthatja, hogy a tegnapi 0,3 százalékos gyengülése kisiklás volt, és pozitívan érinti a szerdai tizedelés. A gyógyszerpapír 0,6 százalékos pluszban forog, míg társa, az Egis 0,5 százalékot erősödött.
A kisebb társaságok papírjai közül az E-Star 10,3 százalékot menetelt, mivel a cég ellen megszüntették a csődeljárást, ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék végzése még nem jogerős.
A forint háromhetes csúcsán mozog az euróval szemben, mivel a 292-es szint alá ereszkedett le az árfolyama. Ebben nagy segítségére van a részvénypiacokon uralkodó jó hangulat. A dollár/forint árfolyama 233,6 körül, a svájci franké 235,6 körül mozog.
EURHUF árfolyama
Tovább erősödik Európa
Az amerikai tőzsdék csúcsdöntése meghozta a befektetők vételi kedvét Európában, ennek köszönhetően felfelé indultak el nyitás után a részvényindexek. Az erősödésben továbbra is nagy szerepe lehet a Fed elnökének szerda esti nyilatkozatának, Bernanke szerint tartósan szüksége van az amerikai gazdaságnak a laza monetáris politikára, amivel halványultak az esélyei a tőzsdei ralit tápláló eszközvásárlási programok közelgő leállításának
A hangulaton némileg ronthat a portugál kormányválság mélyülése. Tegnap ugyanis a portugál miniszterelnök elutasította a kormány átalakítására vonatkozó terveket, és szerinte ahelyett új választásokat kell kiírni. A politikai válság miatt veszélybe kerülhet a az IMF-től és az EU-tól kapott 78 milliárd eurós mentőcsomag jövője.
1,2 százalékot gyengült a Nokia, annak ellenére, hogy a telefongyártó új telefon piacra dobását jelentette be. A cég 41 megapixeles kamerával szerelte fel a Lumia 1020-ast, melyet az AT&T-nél már július 26-ától lehet majd kapni Amerikában.
Az Invensys papírok 16,2 százalékot ugrottak, miután 5 milliárd dollárért venné meg a világ legnagyobb alacsony és közepes feszültségű berendezéseit gyártó Schneider Electric a vállalatot. A francia cég 505 pennyt (5,05 fontot) fizetne részvényenként, 319 pennyt készpénzben, míg a fennmaradó 186 pennyt Schneider részvények formájában teljesítené.
Fontosabb makroadatok közül ma az eurózóna májusi ipari termelési adatai fognak érkezni délelőtt, melyekre érdemes lesz figyelni.