Hirtelen forint erősödés
Továbbra is a negatív tartományban időzik a hazai részvénytőzsde, de ezzel hozza a régió átlagát, ahol szintén nem túl jó a hangulat, a leggyengébb láncszem az osztrák parkett.
A BUX-ot a gyengélkedő Magyar Telekom húzza vissza leginkább, a telekomcég közel 1 százalékos mínuszban van. De nem sokkal megy jobban az OTP-nek és a Richternek sem, mindkét papír csökken a nap közepén. Az Egis bár még emelkedik, kezdeti előnyéből már leadott valamennyit a kisebbik gyógyszergyártó. A Mol ellenben minimálisan emelkedni tud azok után, hogy reggel még közel 1 százalékos mínuszban is járt.
Az olajcéget érintő hír, hogy öt horvátországi városban is tiltakozást szervezett tegnap az INA egyik szakszervezete a Mol tervezett lépései ellen. Véleményük szerint ugyanis a Mol az INA alkalmazottainak egyharmadától válna meg, ráadásul több száz töltőállomást is bezárna.
Dél után néhány perccel hirtelen erősödésbe kezdett a forint, amivel le is dolgozta ma délelőtt összeszedett hátrányát az euróval szemben. A dollár/forint kereszt 222,4-nél, míg a svájci frankkal szembeni árfolyam 235,2-nél mozog.
EUR/HUF árfolyam
Újabb történelmi mélypontra, 4,11 százalékra esett a 3 hónapos diszkontkincstárjegy hozama, ami 5 bázisponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal ezelőtti érték, bár 2 bázisponttal meghaladja a tegnapi referenciahozamot. Ráadásul igen nagy érdeklődés is volt a papírok iránt, ugyanis közel kétszeres volt a lefedettség.
Vegyes mozgások Nyugat-Európában
Nyugat-Európában a londoni és a milánói tőzsde kivételével csökkennek a vezető indexek, amiben szerepe lehet, hogy a vártnál gyengébben alakult a német Zew gazdasági hangulatindex júliusi értéke. Habár a mínuszok nem az adat publikálása után érkeztek, a befektetők hangulatát semmi esetre sem javította az. Nagyobb mozgást talán majd az Amerikából érkező gyorsjelentések adhatnak az európai piacoknak is.
Több mint 15 éve nem látott mélységekbe esett vissza júniusban az EU-ban az eladott autók száma, éves szinten összességében 6,3 százalékos volt a szűkülés nagysága. A híreket a főbb európai gyártók kisebb mínuszokkal reagálták le, egyedüli kivétel a Daimler, ami 0,3 százalékkal tud emelkedni.
A Commerzbank ma is emelkedik, méghozzá több mint 3 százalékkal, ugyanis elképzelhető, hogy svájci vagy spanyol kézbe kerül a német állam Commerzbankban meglévő 17 százalékos részesedése. Az első hírek még a hétvégén láttak napvilágot az esetleges tranzakcióról.
A Telecom Italia részvényei 3 százalék feletti esésben vannak, azok után, hogy tegnap a társaság bejelentette, hogy elhalasztja vezetékes hálózat üzletágának leválasztását.
Nem mutatnak nagy mozgást az amerikai határidős indexek sem, pár pontos elmozdulásokra lehet következtetni csak nyitásban, habár ezt még befolyásolhatja a piacnyitás előtt érkező gyorsjelentések. A Goldman Sachs, a Coca-Cola és a Johnson & Johnson is a kereskedést jelző csengő előtt jelent. Emellett még májusi inflációs adat is érkezik az USA-ból, valamint az ipari termelés júniusi alakulása is ma kerül publikálásra.