Visszahúzták a tokiói tőzsdét
Nagyobb mínuszba esett vissza a japán tőzsde, pedig a napot még a pozitív tartományban nyitotta, miután tegnap az amerikai indexek is történelmi magasságig jutottak. A napi mélypontról sikerült azért visszakapaszkodnia a Nikkei-nek, de még így is alulteljesít a főbb ázsiai piacok között. Különösebb oka nem volt a nagy napon beüli visszaesésnek, a MarketWatch-nak nyilatkozó kereskedők a határidős piacokon történő nagyobb eladásokkal magyarázták azt.
A Nikkei napon belüli értéke
Egyébként Japánban a hétvégén választásokat tartanak, méghozzá a parlament felsőházának mandátumairól, az előzetes várakozások szerint a jelenleg kormányzó liberális demokrata párt (LDP) könnyen megszerezheti a többséget. Az alsóházban már többségben van az LDP, ha pedig a felsőházban is meg tudná azt szerezni, az erősíthetné Shinzo Abe miniszterelnök támogatását, többek között gazdasági intézkedéseivel kapcsolatban is.
A jen továbbra is a 100-as szint közelében tartózkodik a dollárral szemben, bár igaz, hogy a pénteki kereskedésben már egy erősödést lehetett tapasztalni. A japán korrekció a többi ázsiai börzének sem tett jót, habár Hongkong még sokáig minimális pluszban állt, később a Hang Seng is elgyengült a többi parketthez hasonlóan. A hongkongi indexet az is tartja az élen, hogy az indexben nagy súllyal rendelkező HSBC részvényei 1 százalékkal emelkednek a Wall Streeti csúcsok keltette hullámokon. Ausztráliában és Dél-Koreában is haloványan szerepelnek a tőzsdék a hét utolsó kereskedési napján.
Újabb rekord az USA-ban
Miután tegnap nap közben soha nem látott magasságokig emelkedtek az indexek New York-ban, sikerült új zárócsúcsot is ütnie, mind az S&P 500, mind pedig a Dow Jones indexnek. A kereskedés során a pozitív nyitást követően szinte folyamatosan pluszban voltak az indexek, bár a Nasdaq visszacsúszott a negatív tartomány közelébe. A jó munkaerő-piaci és Philadelphiai feldolgozóipari adatok is segítették a börzéket az új rekord felállításában.
Az S&P 500 értéke (pontban)
Piaczárást követően a Moody's javított az USA adósbesorolásához tartozó kilátáson. A minősítő negatívról stabilra változtatta az országhoz tartozó kilátást, és megerősítette az "Aaa" besorolást. Ezzel még a 2011 augusztusában rendelt negatív kilátást módosította a Moody's.
A Dow Jones értéke (pontban)
4 százalékot esett a Google a piaczárás után megjelenő gyorsjelentés miatt, mind árbevétel, mind profit soron csalódást keltő számokat tett közzé a keresőóriás. A kattintások utáni bevétel 6 százalékot esett, holott csak 3 százalékos zsugorodást vártak az elemzők.
6,3 százalékot ütöttek a Microsoft papírján a gyenge gyorsjelentés miatt. A romló PC értékesítés miatt is szenved a cég, továbbá a 900 millió dolláros leírást hajtott végre a tabletek miatt a vállalat.
Az USA történetének legnagyobb önkormányzati csődjét jelentették be tegnap, Detroit városa csődvédelmet szeretne elérni, mivel nem tudja fizetni a tartozásait. Szakértők szerint a város képes lesz a dolgozóit fizetni.
Július 24-re halasztották a Dell közgyűlését, ahol a Michael Dell, részvényenkénti 13,65 dolláros kivásárlási ajánlatáról szavaznak. A tervek szerint tegnap kellett volna szavazni, de vélhetően nem szerzett kellő támogatót Michael Dell.
A Mexikói-öbölben lévő érdekeltségei egy részétől 3,75 milliárd dollár készpénzért megválik az Apache Corp.. A társaság a tervezett eszközeladási program keretében adja el az eszközöket. 1,5 százalékot ugrott a hírre a részvény.
Ma további 14 S&P 500 indextag vállalat jelent, többek között a General Electric is ma teszi közzé második negyedéves számait. Fontosabb makroadat azonban nem lát napvilágot a tengerentúlról.