Lemaradt az Egis
Délután kikecmergett a negatív tartományból a magyar részvényindex, mely végül 0,4 százalékos pluszban fejezte be a napot. Ezzel régiós társai között az élmezőnyben foglalt helyet, a lengyel piac viszont lemaradónak számított ma.
A hazai piacon az a kedvező vélemény is segíthetett meghozni a vételi kedvet, mely szerint Magyarország két éven belül visszakerülhet a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél a Bank of America szerint.
A BUX többek között a Mol nagyobb száguldásának köszönheti a pluszos zárást, az olajpapír 1,9 százalékot menetelt ma, amiben a Brent nyersolaj drágulása játszhat szerepet. A Brent fél százalékkal értékelődött ma fel, és már 114 dollárnál mozog az árfolyama.
A Richter is nagy menetelésbe kezdett, és folytatva az elmúlt napok emelkedését, 1,1 százalékos pluszban zárt. A gyógyszercég részvényei annak köszönhetik remek teljesítményüket, hogy novembertől nagy valószínűséggel visszakerülhetnek az MSCI indexekbe, ami újra rájuk irányította a befektetők figyelmét.
A többi főbb papír viszont nem tudott csatlakozni a Mol-Richter pároshoz, a Magyar Telekom 0,3 százalékot, az OTP 0,9 százalékot esett. Az OTP gyengélkedésének egyik oka a halálkeresztként is ismert technikai formáció kialakulása a bankpapír grafikonján (az 50 napos mozgóátlag felülről metszette a 200 napost), ami eladási jelzést küldött a befektetőknek. Ezen túl Csányi Sándor tegnap az ATV-ben mondott beszédében közölte, mintegy 900 milliárd forintjába kerülhet a magyar bankoknak a devizahitelesek megmentése, ami súlyos terheket jelentene a pénzintézetnek is.
OTP árfolyama
Náluk is gyengébben szerepelt az Egis, ami 1,6 százalékot zuhanása után csúnyán lemaradt társaitól.
A forint gyengülésnek indult délután, és 303-ig szaladt fel az euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszköz a többi főbb devizával szemben is esett, a dollár/forint jegyzése már 230 közelében, a svájci franké 245-nél található.
EURHUF árfolyama
Zuhan a Vodafone
Az amerikai tőzsdék jó teljesítménye az európai piacokon is segített, a főbb részvényindexek visszakapaszkodtak a nagyobb mínuszokból, és néhány már tegnapi emelkedését folytatva kisebb pluszban mozog. Délelőtt még kisebb riadalmat okozott két kilőtt rakéta híre, melyeket orosz radarok észleltek a közel-keleti térségben.
Kissé veszített előnyéből, de még így is 35 százalékos pluszban mozog a Nokia árfolyama, mely reggel még 50 százalékos emelkedésben is megfordult. A finn társaság mobilüzletágát a Microsoft fogja felvásárolni, erre kezdtek nagy száguldásba a papírok.
Remekül teljesít a többi, telekomszektorban tevékenykedő cég részvénye is, amiben szerepet játszhat a Nokia megugrása miatt kialakult kedvező hangulat az iparágban. Az Alcatel-Lucent 12 százalékot, az Ericsson pedig 6 százalékot menetelt ma.
A Vodafone részvényei viszont korrigálni kezdték tegnapi megugrásukat, és már 5,2 százalékot estek. A brit mobilszolgáltató hétfőn egyezett meg amerikai partnercégével, a Verizon Communicationnel, hogy eladja neki amerikai leányvállalatát, a Verizon Wirelesst 130 milliárd dollárért. Az ügyletet hivatalosan tegnap este erősítették meg, de már hétfőn nagyot drágultak a papírok. A brit vállalat vezérigazgatója jelezte, a kapott pénzből saját hálózatuk fejlesztését tervezik megvalósítani.
Az ügylet létrejötte után a Verizon Communications árfolyama is zuhanni kezdett, és már 3,3 százalékos mínuszban forog New-York-ban.
Ütik a Microsoftot
Nagyobb raliba kezdtek az amerikai piacok, a főbb részvényindexek közül a Nasdaq és az S&P 500 már 0,9 százalékos pluszt mutat. Mivel hétfőn Amerikában nem volt kereskedés a Labour Day ünnepe miatt, az amerikai börzék kimaradtak a tegnapi nagyobb tőzsdei raliból, és most ezt a lemaradásukat igyekeznek behozni. A Dow Jones viszont lemaradt társaitól a Microsoft nagyobb zuhanása miatt.
Az ISM adatai szerint tovább bővült az amerikai feldolgozóipar augusztusban, mivel a szektor beszerzési menedzserindexe 55,7 pontra emelkedett, ami ráadásul kétéves csúcsnak felelt meg. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe is bővülésről árulkodott, mivel a mutató 53,1 ponton alakult augusztusban, ami viszont kissé elmaradt az 54 pontra vonatkozó várakozásoktól.
Az S&P 500 szektorainak legtöbbje erősödni tud, csupán a távközlési cégek mutatnak nagyobb lemaradást. A technológiai cégeket a Microsoft 5,6 százalékos zuhanása húzza lejjebb. A Microsoft befektetőinek úgy tűnik, hogy nem tetszik a Nokia mobilüzletágának a felvásárlása, melyért 5,4 milliárd eurót fog fizetni az amerikai társaság.
0,8 százalékot gyengült a Coca-Cola, annak ellenére, hogy a Goldman Sachs a korábbi tartás helyett már vételre ajánlja a papírokat. A Goldman elemzője hangsúlyozta, hogy a Coca-Cola részvényei a szektorban az egyik legjobb kockázat-hozam aránnyal bírnak.
A JC Penney viszont 1,7 százalékos pluszban mozog, amit feltehetően az okoz, hogy a Hayman Capital 5,2 százalékos részesedést vásárolt a cégben.
Érdemes lesz figyelni Barack Obama mai kongresszusi meghallgatására, ahol az amerikai elnök a szíriai támadás megkezdése mellett fog érvelni. Obama így próbálja meggyőzni a Kongresszust a szíriai csapások szükségességéről, amiről szeptember 9-én fognak szavazni a döntéshozók.