Jó gazdasági adatok segítik a tőzsdéket
Jó hangulat uralkodik Ázsiában, a vezető parkettek felfelé veszik az irányt a hét első kereskedési napján, miután a hétvégén pozitív makrohírek láttak napvilágot Kínából és Japánból.
A japán gazdaság ugyanis sokkal gyorsabban nőtt a második negyedévben, mint ahogyan azt a szakértők többsége prognosztizálta. Az április-júniusi időszakban éves alapon 3,8 százalékkal bővült a szigetország gazdasága, míg egy hónappal korábban az elemzők csak 2,6 százalékos növekedést vártak.
Azt is jól fogadták befektetők, hogy Tokió lesz 2020-ban a nyári olimpia házigazdája, ami gazdasági szempontból sem elhanyagolható hír, hiszen ezzel sok beruházást kell majd végrehajtani, ami majd szintén a növekedést segítheti.
Ennek megfelelően a Nikkei index 2,5 százalékos pluszban időzik, amit az építőipari- és ingatlanos cégek kiváló teljesítménye fűt. Ők azok elsősorban, akik a legtöbbet profitálhatnak az olimpiai beruházásokból, ennek megfelelően láthatóak 6 és 10 százalékos pluszok is a szektorok szereplői között.
A Nikkei értéke (pontban)
A Shanghai Composite még ennél jobban teljesít és már 3 százalék feletti emelkedésben van, amit elsősorban a bankok jó teljesítménye is segít. Hongkongban a Hang Seng index 0,5 százalékkal kapaszkodik fölfelé.
Ugyanis a kereskedelmi adatok szerint augusztusban újra gyorsult az export, ami azt mutatja, hogy a világ legnépesebb országának gazdasága kikecmereg az év közepén mutatott kisebb lassulásból. Ráadásul ma hajnalban az inflációs adat is a vártnak megfelelően alakult, augusztusban 2,6 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex.
A Shanghai Composite értéke (pontban)
De Ausztráliában és Dél-Koreában is emelkednek a tőzsdék. A Sydney-i parkettnek az is jót tesz, hogy a választások végeztével, amit a konzervatív párt nyert, tovatűnt a politikai bizonytalanság.
Kisebb riadalom volt a piacokon
Pénteken igen nagy kilengéseket produkáltak az amerikai indexek, bár végére csak mérsékeltebb elmozdulások alakultak ki.
Az S&P 500 index pénteki teljesítménye (pontban)
Napközben arra kezdtek nagyobb eladásokba a befektetők, hogy az orosz elnök Vlagyimir Putyin egy amerikai katonai támadás esetén Szíria támogatását is kilátásba helyezte, mivel a közel-keleti ország az egyik legnagyobb fegyver importőre Oroszországnak. Végső döntés valószínűleg szerdán születhet egy katonai intervencióról.
Emellett korábban az elkeserítő munkaerőpiaci adatok sem vidították fel a piaci szereplőket. Később, délután azonban már elkezdtek megnyugodni a befektetők, és nulla közeli szintekre értek a börzék.
Zárásra már nagyjából fele-fele arányban megosztoztak a szektorok, hogy melyik tartományban zárjanak. A defenzív közműszektor állt az élre fél százalék feletti plusszal, míg hátul a ciklikus fogyazstási javak gyártói és a nyersanyag szektor fejezte be a napot.
Újra 110 dollár fölé került a WTI típusú kőolaj ára, a pénteki Szíriával kapcsolatos riadalmak hullámán, és a Brent hordónkénti ára is 115 dollár fölé kapaszkodott.
A WTI típusú kőolaj ára (dollár/hordó)
Már közel 90 százalékos emelkedést mutatott be a Facebook az elmúlt három hónapban, miután pénteken 43,95 dollárral újabb történelmi zárócsúcsot ért el a technológiai cég árfolyama. Ezzel pedig már csak alig 1 dollár választja el a mindenkori csúcsát jelentő 45 dolláros árfolyamtól.
A Facebook árfolyama (heti grafikon)
6 százalékot ment a Yelp árfolyama, mivel a Deutsche Bank elemzője vételi ajánlással, valamint 81 dolláros célárral kezdte meg a technológiai vállalat követését. A pénteki 62,4 dolláros záróárhoz képest ez még így is közel 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent.