Megakadt a Richter növekedési sztorija

molekula
Vágólapra másolva!
Árbevételének eróziójára számít 2014-ben éves alapon a Richter vezetése - mondta el Bogsch Erik, a gyógyszercég vezérigazgatója a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A csökkenés nagyságáról azonban nem adott tájékoztatást a vezetés. 
Vágólapra másolva!

A tavalyi 4,8 százalékos euró alapú árbevételbővülés után idén értékesítésének visszaesésére számít a Richter, derült ki a kiábrándító gyorsjelentés közzétételét követő sajtótájékoztatón. Ennek mértékéről azonban nem adott tájékozatatást a menedzsment, és ugyanígy tett Ukrajna esetében is a jelenlegi helyzetre való tekintettel.

Az USÁ-ban idén 10-15 százalékos visszaesést várnak a Richternél. Ezt azonban már nagyban ellensúlyozhatná a várhatóan 12 százalékos bővülést bemutató Kína. A távol-keleti ország bevételei 2013-ban már az USA értékesítésének közel háromnegyedére volt tehető a Richternél.

Az EU 15 országok is jól teljesíthetnek idén, 10-15 százalékos növekedést generálhatnak. Magyarországon viszont stagnálás várható.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Duplázhat az Esmya

A Richter bevételeinek erózióját még az egyik kulcstermék, az Esmya értékesítésének folytatódó felfutása sem tudja megakadályozni. Pedig Esmyától idén 30 millió eurós bevételt vár a menedzsment a tavalyi 16,3 milliót követően.

Forrás: Richter, Investor.hu

A másik kulcskészítményről, a cariprazine-ról sem szabad megfeledkezni, mellyel kapcsolatban Bogsch elmondta, hogy amerikai partnerével, a Foresttel még az első negyedévben kielégítik az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának információs igényeit. Az FDA válasza ezt követően leghamarabb áprilisban érkezhet meg, de a jelenlegi állás szerint még korai lenne megmondani, hogy szükség lesz-e további egyeztetésre, vagy sem. Korábban a Richter úgy számolt, hogy a félév végéig piacra dobhatják a cariprazine-t Amerikában. A további mérföldkő fizetések is az FDA áprilisi döntésétől függnek.

Korábban a Richter úgy számolt, hogy a félév végéig piacra dobhatják a cariprazine-t Amerikában, ehhez azonban az FDA jóváhagyása is szükséges.

Tovább romlik a profitabilitás

A profitabilitásra a negyedik negyedévet követően is nagy nyomás helyeződhet, ugyanis a Richter vezetése 2014 egészét tekintve 12-13 százalékos üzemi eredményhányaddal számol. Ez nem csak a 2013-as 13,8 százalékos üzemi profitmargint múlja alul, hanem a menedzsment által a tavalyi évre várt 15-16 százalékos értéket is.

Eközben az értékesítési és marketingköltségek tovább emelkedhetnek, év végére már a bevételek 31,5 százalékát is kitehetik, ami 2013-hoz képest 1,1 százalékpontos növekedésnek felelne meg. A K+F költségek árbevételhez viszonyított aránya szintén nőhet, a tavalyi 11,8 százalékot követően idén már a 13 százalékot is elérhetik.

Forrás: Richter, Investor.hu

Nem nyugodtak meg a befektetők

Bár rövid időre még a pozitív tartományban is megfordult a Richter árfolyama, Bogsch nem tudta megnyugtatni a befektetőket. Emiatt pedig másfél órával a kereskedés nyitánya után már 2 százalékos mínuszban tartózkodik a gyógyszerpapír.

Richter napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!