A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Továbbra is laza marad Japán

Vágólapra másolva!
Továbbra is fennmarad a japán jegybank eszközvásárlási programja, ráadásul a hitelezési programot is növelik a japánok a növekedés beindításáért. A hírekre valósággal felrobbant a japán tőzsde.
Vágólapra másolva!

A japán jegybank a mai tájékoztatóján bejelentette, hogy évente továbbra is 60-70 ezer milliárd jennel kívánják a monetáris bázist növelni, miközben a növekedési alapot már 7 ezer milliárdra hizlalják. Bár a Bloomberg 34 elemű elemzői konszenzusa egyértelműen erre számított, a japán jen így is nagyot gyengült a dollárral szemben, ami az export vállalatokon keresztül a Nikkei számára is igen kedvező hír.

Ráadásul a 7 ezer milliárdosra növelt hitelezési program így már kétszer annyi olcsó hitelt tesz elérhetővé a bankok számára, ami jócskán segíthet az előző negyedévben nem túl fényesen szereplő japán gazdaság számára.

Ezzel együtt több elemző számára is kérdés, mire mennek a japánok az extrém laza monetáris politikával, miközben a Fed már az utóbbi hónapokban inkább mérsékelni próbálja a stimulust, és kétszer is csökkentette a QE3 program nagyságát.

Ráadásul a kínai hitelezés új csúcsra futásával ismét közbeavatkozott a jegybank, és forrásokat vont ki a rendszerből, melynek értelmében csökkent a likviditás, és valamelyest megugrott a bankközi kamatláb is. A kínai részvények így nem is tudják kivenni a részüket a mai emelkedésből, és mind a Shanghai Composite, mind a hongkongi index lefelé vette az irányt.

Az európai piacok közben valamelyest jó hangulatban, 0,1-0,2 százalékos pluszokkal nyithatnak. Főleg a német Zew gazdasági hangulatindex lehet ma fontos adat az Eurózónából, ami 11 órakor érkezik. Ráadásul ma már az amerikai piacok is kinyitnak, így a kereskedés is sokkal mozgalmasabb lehet, mint tegnap.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Az USDJPY árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!