Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Miskolcon lévő hejőcsabai cementgyárat nem nehéz megtalálni, ha valaki Budapest felől érkezik, két óriási silója a város látképének egyik meghatározó eleme. Nem ígér túl sok jót, és ahogy egyre közelebb ér az ember, nem éri pozitív csalódás: kívülről is egy meglehetősen rossz állapotban lévő, elhanyagolt gyártelepnek tűnik, bent körbejárva pedig már csak azon lehet csodálkozni, hogy még nem omlott össze.
A hatalmas silók egyikét a svájci székhelyű cementipari multi, a Holcim jókora logója díszíti, amellyel még benn a telepen is itt-ott össze lehet futni. A Holcim azonban már nincs a romos területen, 2011-ben felhagyott a cementgyártással, az elmúlt három és fél évben csak 15-20 embert hagyott hátra, akik sziszifuszi munkával próbálták legalább az állagmegóvást biztosítani. Sok sikerrel persze nem jártak, a cement itt már nem késztermék, hanem a málladozó betonépületek törmeléke. A vasszerkezetek elrozsdásodtak, az ablakok jórészt kitörtek, a vasbetonszerkezetek porlanak, a jókora területen méteres gaz vette át a hatalmat az épületek között. „Állítólag az egyik silóban bennhagyták a cementet, odakötött, ki sem lehet robbantani onnan” – mondja a Hejőcsabai Cement és Mészmű (HCM) 1890 Kft. egyik dolgozója.
A HCM 1890 Kft. az a cég (neve az első gyárépület 19. századi alapítására utal), amely a napokban, a Holcim levonulása után több mint három évvel, nem kis vihart kavarva birtokba vette a gyárat. Biztonsági őrei elküldték a Holcim még ott lézengő embereit, szakértői pedig bevonultak a területre, és megkezdték az állapotfelmérést. A cementgyártást ugyanis mihamarabb újra akarják indítani, és most, hogy a HCM 20 év után fizikai értelemben is bekerült a gyárba, már el is kezdte visszahívni a régi szakembereket és munkásokat.
A szocialista nagyvállalat idejében még 1100 fő dolgozott a gyárban, a Holcim korszakára – a 2011-es leállásig – nagyjából százan maradtak, a HCM pedig most úgy képzeli, hogy legalább 250–300 dolgozóra lesz szüksége a termelés megkezdéséhez. Azért ennyire, mert mint mondják, a svájciakkal ellentétben nem tervezik bizonyos tevékenységek kiszervezését, és idővel mindkét gépsort használni szeretnék (a Holcim csak az egyiket használta). A távolabbi jövőben ez elvileg jóval több alkalmazottat is igényelhet, ami szép álom a borsodiaknak, hiszen a megyében hagyományosan több a munkanélküli, mint az országban átlagosan. Az utóbbi negyedévek statisztikái ugyan javultak, de tavaly év végén még 10,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ez 28 ezer munkanélkülit jelentett.
Mindebből egyelőre annyi látszik, hogy az első munkások és mérnökök – némelyikük 10-15 év után – most visszatértek, és a szakmai meggyőződés mellett a nosztalgia is hajtja őket. A régi szép időket szeretnék visszaállítani, keverni a cementet, ami szerintük jó üzlet. Mindent tudnak az üzemről, van közöttük olyan, aki még az építésénél is ott volt, és a velük folytatott beszélgetéseinkből úgy tűnt, hogy a cementgyár újraindításának műszaki feltételei már jó ideje kidolgozottan lapulnak a HCM fiókjaiban.
A piaci lehetőségekről azonban csak felszínes ismereteik vannak, Kálmán Jánost, a cég ügyvezetőjét sem aggasztják az értékesítési korlátok. Látja, hogy milliárdokat kell megmozgatnia – úgy számol, hogy 4-5 milliárd forintot kell befektetnie Miskolcon, és ha az engedélyek időben megérkeznek, akkor 6-9 hónap múlva elindulhat a termelés –, de nem foglalkozik a piaccal. „Teljesen nyugodt vagyok, hogy el tudjuk adni a cementet, ha jó lesz a minősége” – mondja. A szükséges befektetésekhez valószínűleg hitelt is vesznek majd fel, a potenciális uniós forrásoknak még nem néztek utána, a cementet pedig elsősorban Magyarországon szeretnék értékesíteni.
A Holcim egyébként hasonlóan számol, csak más következtetésre jut: szerintük, ha a HCM-nek új eszközöket kell beszereznie, akkor a beruházás volumene meghaladja a 3 milliárd forintot, és mint megkeresésünkre írták, egy ilyen gyárnak csak a normál éves karbantartása 1 milliárd forintba kerül. Miközben szerintük komoly túlkínálat van a magyar piacon, vagyis egy ilyen projekt megvalósíthatósága megkérdőjelezhető.
Pár nappal a gyárfoglalás után azonban Hejőcsabán úgy tűnt, mintha nem is csak üzletről, hanem egy becsületbeli ügyről lenne szó. A telephez ugyanis egészen furcsa nosztalgikus érzések és követhetetlenül szövevényes cégjogi csaták kapcsolják a HCM-et. E csaták kereken 20 éve folynak, a mai napig nem zárultak le, és kívülről nézve lehetetlen is igazságot tenni a szembenálló felek között.
A különös történet egyik kulcsfigurája a már említett Kálmán János, aki a HCM elődjének számító Magyar Cement (MC) 50 százalékos tulajdonosaként és vezetőjeként 1994-ben vette tervbe a cementgyár megvételét. Húsz éve az akkor még a szocialista nagyvállalat utódjaként működő, állami többségi tulajdonban lévő miskolci üzemben több mint ezer ember dolgozott. A két gépsor évi 2 millió tonna cementet gyártott. A privatizációhoz az akkori Állami Vagyonügynökség két részre szedte szét az üzemet, az eszközöket, illetve a gyár működtetését végző részvénytársaságot külön adták el. Ez utóbbi 33 százalékát már 1989-ben megvette a Holcim, a kisrészvényesek mellett fennmaradó 57 százalékos állami pakettet pedig 1994-ben, a második fordulóban a Kálmán János vezette MC szerezte meg. Az MC ajánlatát fogadták el az eszközök 100 százalékára kiírt eljárásban is, szintén 1994-ben.
A történet itt gellert kapott, az MC ugyanis 1,5 milliárd forint hitelt vett fel a tranzakcióhoz, a Holcim viszont a banktól megvette ezt a követelést 1,8 milliárdért, majd felmondta a hitelt, és ezzel a húzással megszerezte a bankban letétbe helyezett részvényeket. Az MC így nem tudta átvenni a gyár üzemeltetését, bonyolult jogi játszmák indultak, a következő években több mint 80 bírósági ügy futott végig, mire 2004 áprilisában jogerős ítélet született, amely az MC-nek adott igazat.
A kártérítés az lett volna, hogy a Holcim az 1994-es viszonyokat állítsa vissza, ez azonban már lehetetlen volt, mert az eltelt tíz év alatt sok minden megváltozott a gyárban. A bíróság ezért pénzbeli kártérítés megfizetésére kötelezte a svájciakat, csakhogy az összeg megállapítása körüli vita újabb pert generált, amit a mai napig nem sikerült lezárni. A Holcimnak 2010 végén le kellett állítania a termelését, mert a Kúria egyik döntése lehetetlenné tette a számára, hogy megszerezze az ingatlan teljes és kizárólagos tulajdonjogát. Az üzem területét azonban nem hagyta el, mert az ingatlannal kapcsolatos jogviták még nem zárultak le.
Ezek alapján ma csak azt lehet tudni, hogy a HCM szerint – amely az MC jogutódja – a gyár eszközei 100 százalékban, az üzemeltető cég részvényei pedig 57 százalékban az övék, és a HCM-nek valamilyen kártérítés is jár majd. A Holcim viszont azt állítja, hogy az ingatlannal kapcsolatos jogviták befejezetlenek, ezért a HCM gyárfoglalása jogtalan, valamint az eszközök egy része őt illeti, és a terület esetleges elhagyásakor ezeket el is kívánja vinni. „Fennáll a lehetősége annak, hogy végül a Holcim tulajdonosi vagy társtulajdonosi jogokat szerez az ingatlanra vonatkozóan” – közölte a cég az Origo kérdésére.
Az MC jogutódjaként a HCM egyébként 20 milliárd forintot tartana reális kártérítési összegnek, de maga Kálmán János sem hiszi, hogy húsz év pereskedés után a cége hozzájut a pénzhez. A Holcim 1989 és 1994 között, amíg még állami tulajdonban voltak az eszközök, bérelte őket, 1994 és 2010 között azonban – a folyó per miatt – nem fizetett értük. Az MC szerint ezért további 60 milliárd forinttal tartozik nekik a Holcim, de ennek az összegnek a behajtása sem tűnik reálisnak.
Van egy további érdekes szála a két évtizedet felölelő csatározásnak, ez személyesen Kálmán Jánoshoz és egy lakókocsihoz kötődik. Nem sokkal az után, hogy 2004-ben megszületett a jogerős ítélet arról, hogy a gyár az MC-é, (de a folyó kártérítési per miatt a Holcim még nem vonult le a területről) Kálmán János a Holcim zürichi székháza elé tolt egy lakókocsit. Azt mondta, addig onnan el nem megy, amíg az üzemet a svájciak át nem adják. Mivel nem adták, kilenc évig kempingezett és tiltakozott így Zürichben, és csak a napokban tért haza.
Mint mondja, közben dolgozott, és kiépítette a vállalkozás romániai lábát, amely ma nagyobb bevételt hoz, mint az összes magyarországi cégének a tevékenysége. 2010-ben, amikor a Holcim elkezdte fokozatosan leépíteni a termelést, akkor egy ügyvédi iroda már felajánlotta Kálmán Jánosnak, hogy segíti, ha birtokba akarná venni a miskolci gyárat. Ő azonban csak most adott megbízást az átvétel kikényszerítésére.
„Nem az én stílusom ez, de tavaly novemberben olyan dolgok történtek, amelyek lépésre késztettek” – mondja erről, de elzárkózott attól, hogy konkrétan megnevezze az okot. Tavaly novemberben volt egyébként egy tetten érhető fordulat az ügyben: a Kúria ekkor kimondta, hogy a Holcim jogalap nélkül tartózkodik a területen, de a svájci cég, mivel szerinte más ügyek még folyamatban vannak, nem vonult le. Talán ez késztethette Kálmán Jánost, hogy Zürichből hazatérve immár a tettek mezejére lépjen, és megpróbálja lezárni az ügyet.
A gyárat sikeresen elfoglalta, de mint megjegyezte, nem büszke. „Nem szeretném kritizálni a magyar bíróságokat, nem büszke vagyok arra, hogy húsz évig húzódott az ügy, hanem szégyellem.”
