Adateső lesz a héten
Ahogy a címből az kiderült, a befektetők leginkább a csütörtöki adatokat várják már, de fontos makroadatok sora már szerda délután elkezdődik, az Eurozónára vonatkozó fogyasztói bizalommal. Ezt követően este jön a Fed előző ülésének jegyzőkönyve, amiből a befektetők iránymutatást kaphatnak arra vonatkozóan, hogyan vélekedik a Fed az amerikai gazdaságról, a munkaerőpiacról, a növekedésről, valamint az inflációról.
Látva az első negyedéves gyenge GDP-adatot, akár az is elképzelhető, hogy a Fed valamelyest elmozdult "héjából galambba", akár a QE3 program végleges kivezetésének dátuma is csúszhat, az erre vonatkozó utalásokat pedig ezek tőkepiaci hatásai miatt árgus szemekkel figyelik majd a befektetők.
Csütörtökön a beszerzési menedzserindexeké (PMI) a főszerep.
A Beszerzési Menedzserindex
A sort pénteken főleg német makroadatok zárják majd, de az amerikai lakáspiacról is jön majd egy érdekes adat péntek délután.
Maradt még gyorsjelentés
A héten ugyan magyar gyorsjelentés már nem érkezik, ugyanakkor a nemzetközi piacon maradt még néhány izgalmas csemege:
Nem fogunk tehát unatkozni a héten, vélhetően a következő napokban nem fordul majd elő a tegnaphoz hasonló jelenség, nevezetesen, hogy az amerikai részvénypiacokon szinte az idei legalacsonyabb forgalmat lehetett látni. Impulzus legalábbis lesz a kereskedéshez...