A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Jó formában vannak ma is az ázsiai tőzsdeindexek, a hong kongi piacot leszámítva valamennyi tőzsdén a vevők uralják a kereskedést.
Vágólapra másolva!
  • A Nikkei ma újabb 0,6 százalékot tudott emelkedni, így a múlthét elején elért 14 ezer pont körüli mélypontról már 14 500 pont fölé jutott vissza a japán tőzsdeindex.
  • A többi index szintén erősödést mutat, a Shanghai Composite 0,2 százalékkal emelkedik, míg a Hang Seng, vagy éppen a dél-koreai KOSPI minimális visszaesésben jár.
  • A jó hangulat elsősorban a kedvező amerikai részvénypiaci hangulatból táplálkozott ma is. Az S&P 500 ennek megfelelően pénteken története során először zárt 1 900 pont felett, 1 900,53 ponttal.
  • Az elmúlt héten a makroadatok nem tudták elrontani a jó hangulatot, így pénteken záráskor először fordult elő a 2014-es évben, hogy mindhárom nagy amerikai tőzsdeindex éves pluszokat mutasson.
  • Ma viszont nem folytatódik majd az emelkedés, miután zárva tartanak az amerikai piacok, továbbá a londoni tőzsdén is kereskedési szünnap lesz.
  • Európában viszont lesz ma kereskedés, a főbb indexek pedig enyhe mínuszokkal nyithatnak, miután az európai parlamenti választásokon Franciaországban az euroszkeptikus párt győzött, amit negatívan fogadhat a piac.
  • Ezzel együtt Ukrajnában a tegnapi szavazások Poroshenko győzött az Exit Poll eredmények alapján, ami a piac számára pozitívnak számít.
  • A mai kereskedésben ugyanakkor a londoni, és amerikai tőzsdék zárva tartása miatt vélhetően nem lesznek nagy mozgások, illetve a forgalom is alacsonyabb lehet a megszokottnál.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!