Megrendszabályozná a bankokat az MNB

Vágólapra másolva!
Összehasonlítható számlacsomagokat várnak tőlük.
Vágólapra másolva!

A banki díjak és költségek megrendszabályozására készül a Magyar Nemzeti Bank – írja a Magyar Nemzet. A lapnak az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója, Nagy Márton azt mondta, hogy a tranzakciós illeték áthárítását meghaladóan emelkedtek az elmúlt időszakban a bank- és hitelkártyák, a számlavezetés, a csoportos beszedési megbízások után szedett díjak. Nagy szerint ezek mellett nem átláthatók a banki szolgáltatások után felszámolt költségek, és az indokoltnál bonyolultabb a díjak és a költségek szerkezete.

A Magyar Nemzeti Banknak Nagy szerint az a célja, hogy könnyen áttekinthető számlacsomagok kialakítására és ezzel kapcsolatos adatszolgáltatásra ösztönözze a bankokat. „Első lépésben meghatározzuk a tipikus számlacsomagokat, majd ezekről árstatisztikát, illetve díjadatokat gyűjtünk” – mondta Nagy. Ez fél évet vehet igénybe. A végső cél Nagy szerint az, hogy minden bank rendelkezzen 5-6 tipikus számlacsomaggal, amelyet könnyen össze tud hasonlítani egymással az átlagos ügyfél, és ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.

Nagy Márton azt is hozzátette, hogy ha így nem sikerül zöldágra vergődni a bankokkal, illetve a verseny nem kényszeríti ki az összehasonlítható számlacsomagokat, szolgáltatásokat, úgy elgondolkoznak azon, hogy a törvényalkotóknál jogszabály-módosítást kezdeményezzenek a cél elérése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!