Az európai tőzsdéken sincs jó hangulat nyitás után, mivel esni kezdtek az indexek, elsősorban az iraki, orosz-ukrán feszültségek fokozódása miatt. Itthon szintén lejtmenet látható, és az OTP gyengélkedése is folytatódik.
Az amerikai és ázsiai piacokon uralkodó rossz hangulat után az európai börzéken is folytatódik az esés. Nyitás után 0,5-1,1 százalékos mínuszok alakultak ki, amivel a főbb részvényindexek új 4-6 havi mélypontokra kerültek.
A mai rossz hangulatot az okozhatja, hogy a hírek szerint a Hamász folytatja Izrael bombázását, miután ma lejárt a két fél közötti tűzszünet. Ezen túl olyan médiajelentések is megjelentek, melyek szerint az USA légicsapásokat mért Irakban az iszlamista fegyveresekre, bár ezt a Pentagon cáfolta. Barack Obama szerint csupán felhatalmazást adott a katonai csapásokra, de eddig csupán humanitárius segélyek ledobása történt meg – írja a WSJ. Emellett az orosz-ukrán feszültségek, és a Nyugat és Oroszország közötti szanckióháború is aggaszthatja a befektetőket.
Az Allianz nettó profitja 11 százalékkal, 1,76 milliárd euróra nőtt a második negyedévben éves alapon. Ez az elemzői várakozásokat is felülmúlta (1,55 milliárd euró). Az időszakban a vártnál alacsonyabb összegeket kellett kifizetnie a biztosítónak a különböző természeti csapások után, ráadásul az élet- és egészségbiztosítási üzletág is erősen teljesített, mivel közel felével nőtt meg a profitja. A részvény egyelőre nem mutat elmozdulást az eredményekre.
A rossz nemzetközi részvénypiaci hangulatban a BUX is gyengélkedik, mivel fél százalékkal esik nyitás után.
Az OTP továbbra sincs formában, 0,6 százalékos csökkenésével már a 3800 forintos szintre érkezett meg, ami támaszként funkcionálva esetleg megállíthatja az esését.
A többi blue-chip közül a Magyar Telekom 0,3 százalékkal, a Mol 0,1 százalékkal gyengül, a Richter viszont minimális pluszban található nyitás után.
A forint erősödni kezdett reggel, és 316 alá került az euróval szembeni árfolyama.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!