Jól jött a versenytársaknak a Gulliver csődje

Vágólapra másolva!
A Gulliver játékáruházlánc tavalyi csődje alapjaiban rendezte át a piacot, ám a karácsony előtti főszezonra gyakorlatilag betöltik az utána maradt űrt. Most a Régió jelentette be, hogy növeli az üzletei számát.
Vágólapra másolva!

Alig egy héttel a Formatex bejelentése után, amely szerint a Westendben megszűnt - korábban a Gulliver által üzemeltetett - Bambini játékbolt helyett a bevásárlóközpontban Játéksziget üzlet nyílik, ezúttal a játékpiac másik nagy szereplője, a Régió jelentette be, hogy az idei év hátralévő részére jelentős terjeszkedéssel számolnak.

25 százalékos bővülés

A cég közleménye szerint idén összesen 12 új boltot nyitnak, amivel együtt összesen 33 Régió áruház lesz majd az országban.

A tavaly ötmilliárd forint árbevételt regisztráló cég forgalma az előzetes számítások szerint mintegy 25-30 százalékkal nő az idén, az új üzletek pedig mintegy 70-100 új munkahelyet teremtenek majd.

Gulliver az óriás

Emlékezetes, hogy az addigi piacvezető Gulliver játéknagyker és az általa üzemeltetett Bambini játékbolt-hálózat közvetlenül tavaly karácson előtt jelentett csődöt, piaci pletykák szerint azután, hogy a számlavezető bankjuk leinkasszózta a cég számlájáról a bank felé fennálló tartozás egy részét, amivel a vállalat fizetésképtelenné vált.

Kabalaáruház

A Régió terjeszkedésének külön érdekessége, hogy ma ez a cég üzemelteti a Gulliver korábbi zászlóshajójának számító, az M3-as kivezető szakasza mellett lévő áruházat. Az áruház néhány évvel korábbi eladása komoly feszültségekhez vezetett a Gulliver vezetőségén belül, és egyes piaci források szerint ez a feszültség döntő szerepet játszott a cég későbbi bedőlésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!