A boltosoknak kötelező elvégeztetni a kasszák éves felülvizsgálatát, amelynek során a szerviz ellenőrzi, történt-e illegális beavatkozás a pénztárgépen. Ha szükséges, az adóügyi ellenőrző egység (AEE) akkumulátorát a szervíz kicseréli. Ahogy eddig, a vizsgálatot rögzíteni kell a pénztárgépnaplóban, újdonság viszont, hogy a napló megőrzése és dokumentálási kötelezettsége a kereskedőt terheli. Korábban is a tulajdonosnak kellett megőriznie a naplót, de a dokumentálás a forgalmazó és a szerviz felelőssége volt - mondja Szabó Ervin, a Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója.
Minden meghibásodást azonnal jelenteni kell a szerviznek, a javítást pedig öt napon belül meg kell kísérelni, az eredményt pedig naplózni kell. A gépet csak NAV-engedéllyel rendelkező műszerész szerelheti, aki köteles az igazolványát kérés nélkül is felmutatni. Ha a kassza javítható, az újabb üzembe helyezéskor a kiesés idején keletkezett bevételt be kell vinni a gépbe. Ha a kassza javíthatatlan, akkor az AEE egységet a kereskedőnek kell megőriznie. Amennyiben az egység megtelik, meghibásodik, vagy a kassza üzemeltetőjének személyében változás következik be, az AEE-t cserélni kell.
Fontos, hogy a vállalkozók körültekintően járjanak el, ha szüneteltetik vagy megszüntetik a vállalkozást. A pénztárgép kivonásáról a NAV-ot az ügyfélkapun keresztül az ÁNYK nyomtatványon öt napon belül értesíteni kell. A visszakapcsolást ugyanezen a nyomtatványon kell bejelenteni, az újbóli használat előtt legalább öt nappal. Az üzemeltetés helyének módosítását szintén öt nappal a változás előtt kell bejelenteni, megjelölve az üzemeltetési hely megváltoztatásának tervezett időpontját.