Hárommilliárdot költ a Miniszterelnökség

Vágólapra másolva!
A közbeszerzésen a Századvég is nyert.
Vágólapra másolva!

Két-két cég közös ajánlattevőként, három társaság pedig önállóan nyert el egy-egy részt a Miniszterelnökség 2,9 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs nyílt közbeszerzéséből, derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

Grafika és PR

Az kiírás első része a grafikai tervezésre vonatkozott, ezt a 400 milliós keretet az E-Press Nyomda Kft. és Pátria Nyomda Kft. közösen nyerték el. A második részben a PR koncepció kidolgozására, a PR és on-line kampányok tervezésére, lebonyolítására, és kreatív anyagok gyártására lehetett pályázni. Ennek a 800 milliós résznek a nyertese a HG360 Reklámügynökség Kft. lett.

Médiafelületek

A médiafelületek foglalását és vásárlását tartalmazó, 1,5 milliárd forint keretösszegű harmadik részt az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte el.

Közvélemény-kutatás

A kvalitatív közvélemény-kutatási feladatok nyertese a Kutatópont Piac- és Véleménykutató Kft., míg a kvantitatív közvélemény-kutatási feladatok nyertese a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft. közös ajánlata lett. Ezek egyenként 100-100 millió forint keretösszegűek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!