A 18 000 pontos szint közelében kezdte meg a kereskedést ma a BUX index, nagy kérdés, hogy az elmúlt napok jó szereplése után sikerül-e átvinni a szintet.
Egyelőre értelmezhető forgalom viszont csak az OTP-ben látható, 500 millió forint mellett ugyanakkor 1 százalékos csökkenést lehet látni, és 4 130 forintnál jár a papír.
Az FHB közben már 8 százalékos pluszban jár. Ennek hátterében az áll, hogy eladta az FHB Jelzálogbank Nyrt. a 100 százalékos tulajdonában lévő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. 49 százalékát a Magyar Postának 28,5 milliárd forintért. Korábban az FHB közel 24 milliárd forinttal tőkésítette fel a kereskedelmi bankot a devizahiteles törvény negatív hatásai miatt.
A többi fontosabb papír közül csak a Richter mutat nagyobb mozgást, ám itt is csak 1 százalékos a plusz.
A forint közben stabilan teljesít az euróval szemben, 310,5 közelében alakulnak a jegyzések.
A nemzetközi piacokon minimális elmozdulásokat lehet látni, lehet, hogy már a csütörtöki EKB-ülésre hangolnak a befektetők.
További hírek:
A Richter reméli, hogy nem gyengül még tovább az orosz rubel árfolyama, nyilatkozta Orosz András exportért felelős igazgató a Bloombergnek. A gyenge rubel miatt ugyanis a cég nem tudja emelni a szabályozott árakat orosz termékei nagy részénél, a nem szabályozott áraknál pedig csak óvatos emelést hajthat végre. "Meglepő módon” a cég nem érzékeli a bevételek csökkenését az Oroszországon és Ukrajnán kívüli FÁK-piacokon, mondta el Orosz András. A vállalat kész arra, hogy Oroszországba telepítse termelésének nagy részét, ha az újabb szankciók életbe lépnek.
Több száz gyógyszernek csökken az ára Magyarországon a legújabb vaklicit hatására. A Richter 10 termékét érinti a vaklicit, és átlagosan 8,4 százalékkal csökken azok ára.
A Santander (Madrid) eladja 1,98 millió darab Bank Zachodni részvényét, ami két százalékos pakettnek felel meg. A tranzakcióra gyorsított könyvépítési eljárás keretében kerül sor. Tegnap 0,8 százalékos mínuszban zárt a Zachodni részvénye.
A részvényekre is jobban kiterjesztené vagyonkezelési tevékenységét a PIMCO, mondta el az Allianz (Xetra) tulajdonába tartozó társaság két felső vezetője kedden. A vagyonkezelő szerint nem lesznek nagy változások Bill Gross távozása után, ugyanakkor több elemző szerint is jelentős intézményi tőkekivonásokra kerülhet majd sor a jövőben.
Nem sikerült túl erősre a Sainsbury (London) értékesítési jelentése, a szupermarket-lánc forgalma 2,8 százalékkal csökkent, ha a legalább egy éve nyitva lévő üzleteket vesszük alapul, a szeptember 27-én végződő 16 hetes periódusban. Főleg a növekvő verseny jelent problémát a cég számára.
1,1 milliárd eurós alapot képezhet a svájci UBS (Zürich), az ügyhöz közeli források szerint. Ennek célja, hogy ebből fizessék vissza az esetleges büntetéseket, amit azért kaphatnak, mert segítettek bizonyos francia embereknek az adók elkerülésében.
Több tízmilliós veszteséget okozhattak a német Lufthansának (Xetra) a pilótasztrájkok, mondta el a Bildnek Bettina Volkens, a társaság egyik felső vezetője.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!