Segítség, megőrjít a kollégám!

A zsémbes főnök, a szplínes munkatárs, a kötözködő ügyfél mind színpompás szereplői a munkahely című egésznapos nagydrámának. És valamiért nem mindig a legjobbat hozzák ki az emberből.

Valószínűleg jó sokan egyetértenénk abban, hogy a háromszor elismételt „Na mi van?”-t mint problémamegoldó technikát ledobja magáról a szalonképes környezet. Ezt tekinthetjük pechnek, szerencsének, vagy akár mindkettőnek egyszerre. Egyik esetben sem árt, ha van néhány trükkünk arra, hogyan simítsuk el a feszültséget ott, ahol a nappalainkat töltjük. Ezekből adunk most némi ízelítőt.

Van jobb ötletünk, mint megőrülni az íróasztal mellett némán Forrás: Thinkstock

Ő is csak emberből van

Időről-időre hasznos, ha figyelmeztetjük magunkat: amíg egyikünk sem robot, lesznek hullámvölgyek, szerencsétlen reggelek, elhúzódó problémák, és mindenkinek. Mi is lehetünk rosszkedvűek, mi is lehetünk morgós hangulatban – hát akkor miért ne próbáljuk megérteni ugyanezt azoknál, akikkel együtt dolgozunk? Ha valakit épp elviselhetetlennek látunk, talán elég hozzá csak egy kis türelem. Kérdezzük meg, tehetünk-e bármit a megoldásért. Nem kizárt, csak arra van szüksége, hogy egy órán át ne szóljunk hozzá. Mennyivel szerethetőbb támasz, mint belemenni egy értelmetlen szóboxmeccsbe.

Nyíltság mindenek előtt

Az emberek többsége nem élete minden pillanatában kommunikál tudatosan. Ha egy munkatársunk rendszeresen vidáman élcelődik velünk, miközben ez a mi olvasatunkban ez nap mint nap ismétlődő beszólás, célszerű tisztázni a dolgokat. Nyugodtan hívjuk félre és kérdezzük meg, miért csinálja ezt. Normális, higgadt tónusban, felnőtt módra. Minden bizonnyal vagy nem tudott róla, így hálás lesz a jelzésünkért – amely viszont határozottan nem volt bántó –, vagy elnézést kér az éles nyelvéért – rosszul mérte fel az arányokat, előfordul. A lényeg, hogy mi tisztán érthetővé tettük a saját álláspontunkat. A felelősségünk ennyi.

Világos elvárások

Evidens és alapvető igény, a legtöbben még az állásinterjún szeretik tisztázni. Ki képes olajozottan működni, ha esetről-esetre kell tisztázni a feltételeket? És mégis előfordul, hogy szóvá kell tenni az együttműködés optimális feltételeit, a realisztikus időbeosztást, a terhelés mértékét, a sürgős és kevésbé sürgős feladatokat. Mindig kerítsünk időt ilyen megbeszélésre, mindenki munkáját megkönnyítjük vele, a sajátunkról nem is beszélve.

Toleráns vagyok, hogy velem is az legyen a környezetem

Minél többen vagyunk, annál színesebb a társaság. Ez alapvetően nagyon jót tud tenni a közösségnek. A tökéletes embert itt sem fogja megtalálni senki, de minden hiba egy jó tulajdonság fonákja. Keressük meg. A pesszimista ember ugyanaz, aki kiszúrja a rendszer gyenge pontjait. A mufurc emberkerülő teherbírásából leckéket lehetne venni. Aki örökké feltart az ötleteivel, valószínűleg mindenkinél hamarabb rávilágít egy elavult módszerre, megtalálja a hiányzó láncszemet. Ha valakiről azt hiszem, soha nem fogjuk megérteni egymást, talán valójában csak a stílusunk ütközik. De a csapat egyikünk nélkül sem teljes.

Agresszió ellen bármikor bármit

Tulajdonképpen a legegyszerűbb eset, kevés az ennyire tiszta helyzet az életben. Az agresszió lehet szóbeli vagy neadjisten fizikai, ha megjelenik, nem számít a vállalati hierarchia, nem játszik az üzleti érdek. Arra is feljogosít, ami békeidőben elfogadhatatlan. Ilyenkor rendjén van faképnél hagyni a beszélgetést, rendjén van letenni a telefont, rendjén van válasz nélkül hagyni egy emailt – és visszatérni a kérdésre később, nyugodt körülmények között. Nem lehet elég asszertívan kezelni az erőszakot. És nincs olyan részlet, amely mentené, ha a munkahelyemen valaki szóban vagy neadjisten fizikailag megfélemlít, akár csak alapjaiban rengeti meg a jóérzésemet. Nem is kérdés, ehhez senkinek nincs joga.

Szúr, de hasznos

Szépíthetnénk, de a konfrontációt ilyenkor nem lehet elkerülni. Jó hír, hogy talán nem is kell. Egy munkahelyi vitának nagyon kellemetlen levegője és szörnyen alacsony presztízse van. Kerüljük, mint a pestisest, mintha valóban bajunk lehetne belőle.

Valójában egy tisztázó beszélgetésbe az megy bele, akit

• nem ártó szándék vezérel,
• fog tudni újat mondani a másiknak,
• már tapasztalta, hogy sem az időhúzás, sem a néma tűrés nem fogja eltüntetni a gócot,
• biztosra veszi, a maszatolásért akkor is hatalmas árat kell fizetnünk, ha a konfliktus pillanatában csábító megoldás,
• kiáll amellett, hogy az ügy közös. Megoldani is közös érdek.

Ezért ha tanácsolhatunk valamit, csak egyet mondunk: szókimondás mindenek előtt.

(Esetek és tippek innen és innen.)