Kezd körvonalazódni, mi vezethetett a Déli Áramlat elhagyásához, valamint, hogy mi lehet az orosz–uniós gázkereskedelem jövője. A Gazprom állítása szerint nem hirtelen jött az elhatározás, hogy mégsem építik meg a Déli Áramlat gázvezetéket. Az orosz állami gázipari cég szerint nem a rubelválság miatt álltak el a vezeték megépítésétől: a döntés elsősorban azért született, mert Bulgária nem adott engedélyt a vezeték megépítésére.
Bár a Déli Áramlat nem épül meg, mindenképpen lesz Ukrajnát elkerülő orosz vezeték, hiszen Oroszországnak most a korábbiaknál is fontosabb, hogy ne Ukrajnán múljon az EU felé irányuló gázkereskedelme. Az már biztos, hogy Törökország lesz a fő tranzitállam. Görögország szintén jól járhat, viszont a vezeték nyugati részét már nem a Gazprom építené.
A Déli Áramlat nevű földgázvezeték megépítését még 2007-ben jelentették be, a projekt ötletgazdája az orosz Gazprom és az olasz Eni energiacégek voltak. A cél az volt, hogy a Gazprom az Oroszországgal már akkor is ellentmondásos viszonyt ápoló Ukrajnát megkerülve szállíthasson gázt Európába. Ukrajna nem bizonyult megbízható tranzitországnak: 2006 januárjában, az úgynevezett narancsos forradalom után (amikor megbuktatták az oroszbarát Viktor Janukovicsot) a Gazprom megemelte az Ukrajnának szállított gáz árát.
Kijev tiltakozott a döntés ellen, mire az orosz cég csökkentette a Nyugat felé szállítandó gázmennyiséget. Hasonló, még súlyosabb következményekkel járó vita zajlott 2009-ben is, ekkor a Gazprom napokra teljesen leállította a gázszállítást, és Ukrajna mellett több EU-tagország energiaellátása is veszélybe került.
A viták miatt az EU tagállamaiban felmerült, hogy alternatív, Ukrajnát elkerülő gázvezetéket kellene létesíteni. Az új vezeték nyomvonalára számos terv született, ezek közül a Nabucco néven tervezett vezeték kapta az EU-tól a legtöbb támogatást. A Nabucco-terv fő előnye volt, hogy csökkentette volna Európa orosz energiától való függőségét, ugyanis Oroszország mellett Azerbajdzsánból, Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről is szállítana gázt.
A gázvezeték keleti szakasza azonban évek óta viták tárgya: a 2008-as grúziai konfliktus, az Irán elleni szankciók, az évtizedes azeri–örmény szembenállás miatt kétséges, milyen útvonalon lehetne Európát Közép-Ázsiával összekötni, és hogy a politikailag instabil térségen áthaladó vezetékkel egyáltalán csökkenthető-e az orosz függés.
Az orosz–ukrán gázvitákat követő ötletelésből természetesen az egyoldalú orosz energiafüggőségben érdekelt Gazprom sem maradhatott ki: 2006-ban egy olyan gázvezeték építését jelentették be, amely a Fekete-tenger alatt Bulgáriát kötné össze Oroszországgal, majd a Balkánt kelet–nyugati irányban átszelve a Földközi-tengeren át Olaszországba szállítana gázt – így a mediterrán ország Dél-Európa fő gázelosztójává válna. Az Áramlat Bulgáriában leágazó szakasza Szerbián át Ausztriát, Magyarországot és Szlovéniát látná el földgázzal.
A rá következő években meg is indult a gázvezeték szakaszainak építése a Balkánon és a Fekete-tenger alatt – egészen a közelmúltig úgy nézett ki, hogy európai riválisával szemben a Déli Áramlat valósul meg.
Emiatt is meglepetést okozott a Gazprom decemberi bejelentése, hogy a gázvezeték a tervezett formában mégsem épül meg. Bár az Európai Parlament tavaly áprilisban, az ukrajnai konfliktus miatt elfogadott egy irányelvet, hogy a Déli Áramlat és az orosz gáz helyett az EU más energiaforrás után néz, ez inkább csak egy javaslat volt, elvileg semmire nem kötelezte a tagállamokat. Nem sokkal később Ausztria szerződést kötött Moszkvával a beruházások folytatására, Orbán Viktor pedig júliusban is arról beszélt: „Ki kell tartani a Déli Áramlat mellett.”
Hogy a Gazprom pontosan miért dobta be a törülközőt decemberben, csak mostanában kezd világossá válni. Nyugati vélemények szerint a döntés hátterében a rubelválság miatti tőkehiány és az energiahordozók iránti kereslet csökkenése állhat, azonban a Gazprom ezeket tagadta, a döntést az EU-tagállamok ellenállásával indokolták.
Annyi biztos, hogy Bulgária kulcsszerepet játszott a történetben. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója egy interjúban azt mondta, a végleges döntés az után született, hogy Bulgária nem adott nekik engedélyt arra, hogy a területén gázvezeték épüljön. 2014 júliusában már hat hónapja állt az építkezés, mivel Bulgária időközben visszavonta az engedélyeket. „Bulgária komoly veszteségeket fog szenvedni a Déli Áramlat visszavonása miatt. Körülbelül hárommilliárd eurót nem fogunk befektetni, több mint hatezer új munkahely nem nyílik majd meg” – sajnálkozott Alekszej Miller.
A bolgároknak azonban lehettek jó okaik arra, hogy elbuktassák a Gazpromot: a New York Times szerint Bulgáriának is komoly földgázkészletei vannak palagáz formájában. Az ország energiafüggésének ellensúlyozására Bojko Boriszov korábbi bolgár kormányfő állást is foglalt a készletek kitermelése mellett, és az amerikai Chevronnal kötött szerződést a palagáz kitermelésére.
A Times cikke (valamint a bolgár nemzetbiztonsági szervek közelmúltban zajlott nyomozása) szerint ezt követően Oroszország a nyomásgyakorlás minden eszközét bevetette Bojko Boriszov kormánya ellen, amely végül megbukott, és a palagázüzlet sem jött létre. Az ügyvivő kormány energiaügyi minisztere, Bojan Sztojanov arról számolt be, hogy a Gazprom és az orosz diplomácia fenyegetéssel, megvesztegetéssel próbálta rávenni a bolgár döntéshozókat, hogy akár jogi kiskapuk segítségével is támogassák a Déli Áramlat, valamint egy, a Roszatom által tervezett atomerőmű megépítését (ugyanez az orosz cég építené a paksi atomerőmű új reaktorát).
A nyomásgyakorlásban fontos szerepet játszott a sokak szerint Moszkvából pénzelt, oroszbarát szélsőjobboldali párt, az Ataka is, valamint több orosz bank is, amelyek kampányszerű értékpapír-vásárlásokkal igyekeztek befolyást szerezni, majd amikor a bolgár kormány elpártolt a Déli Áramlattól, bedöntötték a bolgár bankrendszert.
A bulgáriai gázháborút végül EU-s és amerikai nyomásgyakorlás döntötte el. Brüsszel EU-s támogatások leállításával fenyegette a kormányt, ha nem állnak el a gázvezetékek építésétől. Eközben az amerikai gazdasági szankciók súlyosan érintették a bulgáriai vezetéket orosz részről építő Gennagyij Timcsenko cégét is. Az így kialakuló patthelyzetben a Gazprom végül visszavonulót fújt, miután Törökországgal sikerült megegyezni az új útvonalról.
A Gazprom által bejelentett új tervek pont Bulgáriát kerülnék ki: Alekszej Miller szerint az új, Törökországon áthaladó vezeték a görög–török határon keresztül kapcsolódna az EU-hoz. A határon csak átemelőállomás épülne, vagyis gázvezetékeket a Gazprom az EU területén már nem építene: „Európának gondoskodnia kell az új gázszállítási útvonalak kiépítéséről, hogy a török–görög határon kiépülő új átemelő állomáson megkaphassa ezt a földgázt.” Emiatt a napokban a Gazprom már ki is vásárolta európai partnercégeinek részesedését a Déli Áramlat projektcégeiből.
A Déli Áramlat elhagyásáról és a helyén megépülő „Török Áramlat” építéséről Alekszej Miller szerint Putyin és Recep Tayyip Erdogan török államfő decemberi találkozóján hozták meg a döntést. Alekszej Miller nagy reményeket fűzött a gázvezetékhez: szerinte hosszú távon az új útvonal teljesen kipótolhatja az Ukrajnán áthaladó gázszállítást – vagyis idővel elvileg teljesen elzárnák az ukrán gázcsapokat.
Ezzel együtt a lépés Oroszország számára inkább kudarcot jelent: a Bloomberg elemzése szerint semmi nem utal arra, hogy Törökország könnyebb partner lenne az oroszok számára, mint Ukrajna. Vlagyimir Milov volt energiaügyi miniszterhelyettes szerint Törökország célja régóta az, hogy (szemben Ukrajnával) ne csak tranzitország legyen, hanem gázkereskedő, vagyis az orosz gázt megvegye és eladja Európának. Vlagyimir Milov szerint a jelenlegi helyzetben Oroszországnak nincs más választása, mint elfogadni akár egy ilyen konstrukciót is.
Vlagyimir Milov szerint emellett az új gázvezeték pont a Déli Áramlat egyik fő előnyével nem rendelkezik: annak ugyanis éppen az volt a célja, hogy Oroszország tranzitország nélkül, közvetlenül szállíthasson gázt Európába. „A Déli Áramlat lényege az lett volna, hogy kiiktasson egy tranzitállamot, amire úgy tekintettek, mint az orosz gazdaság élősködőjére. Az új, törökországi gázvezeték csak egy újabb élősködőt teremt” – fogalmazott.
Az orosz–török megegyezés részletei egyelőre nem ismertek, bár az már biztosnak tűnik, hogy Törökország 6 százalékos kedvezménnyel juthat hozzá az orosz energiahordozókhoz, ami a Gazpromnak évi 700 millió dolláros veszteséget jelent majd.