A január elején életbe lépett EKÁER rendszerről eddig elsősorban az előzetes regisztráció és az EKÁER-szám kapcsán esett szó.
Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az előzetes regisztráció és az EKÁER-szám megléte nem mentesíti a szállítmányozó céget az ellenőrzés egyéb - nem közvetlenül az EKÁER-rel összefüggő - eredményei alól.
Néhány napja hírt adtunk arról, hogy az első néhány EKÁER-ellenőrzés során számos szakhatósági vizsgálat indult: többek között társadalombiztosítással, élelmiszerbiztonsággal illetve vámelkerüléssel kapcsolatos ügyek is napvilágra kerültek.
Az RSM DTM adószakértői ezúttal egy új aspektust emelnek ki: a szabályozás ugyanis lehetővé teszi azt, hogy az ellenőrzés szorán az EKÁER-szám megléte ellenére is hatósági zárat alkalmazzon az adó- és vámhatóság, majd a rendeltetési helyre érkezést követően le fogja foglalni a terméket, vagy annak egy részét.
Erre akkor van lehetőség, ha a jármű ellenőrzése során a NAV revizora azt az információt kapja, hogy az áru tulajdonosa ellen az adóhatóságnál végrehajtási eljárás van folyamatban.
Érdemes ezt az információt azzal is kiegészíteni, hogy amennyiben egy cég adószámlájának nettó egyenlege tartozást mutat, akkor a végrehajtás bármikor elindítható. Tehát - ha a cég ellen korábban nem is indult meg a végrehajtás - a NAV-nak lehetősége lesz azonnal mindkét lépést meglépni, vagyis elindítani a végrehajtást, és azzal a lendülettel rögtön az árut is lefoglalni.
A szabályozással kapcsolatban persze számtalan kérdés is rögtön felvetődik, például, ha az áru fuvarozása éppen egy tranzakcióval kapcsolatban történik, akkor az a szállítás pillanatában pontosan melyik fél tulajdonában van, tehát az eladó vagy a vevő tartozása alapozza meg a lefoglalást. Ugyanígy kérdéses, hogy hogyan kezelik majd a gyakorlatban az elkerülhetetlen technikai korlátokat (pl. a csekkek befizetésének átfutási ideje).
A lehetőség megléte ugyanakkor - foglalják össze az RSM DTM szakértői - már önmagában komoly visszatartóerővel bírhat, és rendkívül hatékony ösztönzőként szolgálhat arra, hogy a szállítmányozással érintett cégek a korábbinál nagyobb körültekintéssel kezeljék az adószámlájuk mindenkori egyenlegét.