Áldásukat adták a tagállamok a 300 milliárd eurós alapra
![donald tusk, lengyel miniszterelnök, az európai tanács elnöke](https://cdn.origo.hu/2023/12/u__OJ2nNrBHbOXaeIwZm_s6_PpHtNZFMO-UzEY5sJnA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMjQyMGZmYzY5NDQzYjJiYzA1MDNlNmU1ZWM3MDJm.webp)
Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker nevével fémjelzett csomag magja az az úgynevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI), amely az uniós büdzsé 16 milliárd euró garanciájával és az Európai Beruházási Bank (EIB) 5 milliárd eurós hitelkeretéből tizenötszörös tőkeáttétellel több mint 300 milliárd eurót mozgósítana. Emellett több ország is közölte, hogy saját forrásokkal is hozzájárul az alaphoz, Madrid és Róma is 8-8 milliárd eurót ígért.
Az alapot a kormányzótanács és a beruházási bizottság irányítja majd, a megvalósítandó projektekről azok érdemei szerint ez utóbbi dönt majd a kormányzótanács által meghatározott stratégia és kockázatvállalási iránymutatás alapján. A rendelet a potenciális projektek azonosítását is elősegítené.
Az EFSI az EIB-n belül jön majd létre, a miniszterek tanácsa által elfogadott javaslat értelmében az uniós büdzsén belül a tudományos, innovatív projekteket támogatni hivatott Horizont 2020 és a határokon átnyúló projekteket finanszírozó Európai Összekapcsolási Eszköz keretéből különítik majd el a pénzt.
A Juncker-terv megvalósítását az unió legfőbb stratégiaalkotó intézménye, az állam- illetve kormányfőkből álló Európai Tanács is támogatta, és arra kérte az uniós társjogalkotó szerveket, a közvetlenül választott Európai Parlamentet és a tagállami kormányok érdekeit képviselni hivatott tanácsot, hogy júniusig végezzenek az ehhez szükséges uniós jogalkotással. Azzal, hogy a tanács döntött a maga álláspontjáról, megkezdődhet az egyeztetés az EP-vel, hogy a két uniós intézmény megállapodásra tudjon jutni.