Snoop Dogg is szívesen lenne Twitter-vezér

Család, Snoop Dogg nagypapa lett
Imád mindent, ami organikus
Vágólapra másolva!
Lemondott a Twitter vezérigazgatója, Dick Costolo, mivel egyáltalán nem látni azt a növekedési fordulatot, amivel régóta adós a cég a részvényesek felé. A bejelentésnek megörült a piac, a részvények 5 százalékkal vannak magasabban az amerikai tőzsdenyitás előtti kereskedésben. 
Vágólapra másolva!

Elfogyott a levegő a Twitter eddigi vezérigazgatója, Dick Costolo körül, hisz a közösségi oldal felhasználószáma egyre kisebb ütemben növekszik, ennek megfelelően a hirdetések terén sem tudják felvenni a versenyt a többi szolgáltatóval. Ennek megfelelően július 1-től váltás történik meg a cég élén, Costolo helyére átmenetileg a Twitter társalapítója, Jack Dorsey lép.

Az öröm nem is maradhatott el, a Twitter felhasználók és részvényesek rövid tweetek formájában adtak hangot boldogságuknak, bízva abban, hogy új pályára állhat a vállalat. A részvények a bejelentés hatására 8 százalékkal ugrottak meg a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, jelenleg 5 százalékos emelkedést áraz a piac az amerikai piacnyitásban.

Ugyanakkor beindul az utódkeresés is, és egy igen illusztris jelentkező akadt a posztra, maga Snoop Dogg, a rapsztár.

Snoop Dogg kész lenne bevállalni a Twitter vezetését Forrás: Twitter

A Twitter közösség pedig egyből rámozdult a témára, van, aki egyenesen azt írta, hogy nevezzék át akkor a Twitter-t Twizzle-re (Wiggle című zeneszám után).

Nem változik a stratégia

Az ideiglenesen vezérigazgatói szerepkörbe kerülő társalapító ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem változik a stratégia, ráadásul Costolo-t senki nem kényszerítette lemondásra, ez a saját döntése volt. Olyannyira alig változnak a dolgok, hogy a lemondó vezér továbbra is az igazgatósági tag marad.

Elemzők szerint az, hogy Jack Dorsey, a Twitter társalapítója veszi át ideiglenesen az irányítást, pozitív jel lehet,

hisz senki nem értheti jobban a cég küldetését és a lehetséges jövőbeli fejlesztési irányokat.

Mindenesetre tennivaló lesz bőven, mivel valahogy életet kell lehelni az akadozó üzleti modellbe.

Jack Dorsey (balra) a Twitter társalapítója és Dick Costolo (jobbra) a lemondott vezérigazgató Forrás: Justin Tallis | AFP | Getty Images; David A. Grogan | CNBC

Hanyatló eredmények

Már régóta csak a remény tartotta életben a Twitter részvényekbe fektetőket, hisz pár éve még a Facebookhoz hasonlították a céget, igazi benchmarkként olyan növekedést szerettek volna viszontlátni a Twitterben. De láthatóan egyre távolabb került az álomtól a cég, az első negyedéves gyorsjelentésben is a 2013 novemberi tőzsdei bevezetés óta látott leggyengébb árbevétel növekedési ütemről adott számot, ráadásul nettó eredmény soron továbbra sem sikerült nyereséget kimutatni. Ennek megfelelően már régóta alulteljesítő a közösségi média iparágban található konkurenciával szemben. A részvényárfolyam ezt pedig vissza is tükrözi: a Twitter papírok januári szintjükön járnak, ráadásul úgy, hogy április elején közel 50 százalékkal magasabban is jártak a részvények.

A Twitter részvények teljesítménye a 2013 novemberi tőzsdei bevezetés óta Forrás: Investing.com, Investor.hu

Nem minden jó sztori tud sikertörténet lenni

Érdemes belegondolni abba is, hogy anno 26 dolláros árfolyam mellett bocsátották útjára a Twitter részvényeit az IPO során. Első nap egészen 50 dollárig húzták fel az árat, hogy aztán 45 dolláron zárjon. 2013 végén volt még egy nagy belelkesedés, amikor is 75 dolláron tetőzött a részvény, azóta viszont egyértelműen a cég működésére koncentrálnak a befektetők, egyre lejjebb tolva az árfolyamot.

Ez nem azt jelenti, hogy a jó növekedési sztorival rendelkező cégek általában megbuknak, hanem inkább azt, hogy

egy ilyen gyorsan változó üzleti környezetben ezernyi olyan kockázat, változás lehet, ami negatívan érinthet egy céget.

Az elemzők próbálják beértékelni egy vállalat reális értékét, de igazából a tőzsde mond igazi értékítéletet egy sztoriról, a jövőre koncentrálva, nem foglalkozva azzal, hogy mi történt a múltban. Mindig fel kell tenni a kérdést, hogy mennyit is érhet egy adott cég.

A Twitter jelenleg 24 milliárd dollárt ér a tőzsdei kapitalizáció alapján, egy milliárddal többet, amióta lemondott Dick Costolo vezérigazgató. Hogy ez jelent-e valamit? Mindenki döntse el maga.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!