Az ünnepélyesen felsorakozott BKV-vezérkar szeme láttára törte össze egy BKV-s dolgozó a társaság még át sem vett új trolibuszát, írja a Blikk. A BKV a hírre reagálva közleményt adott ki, ebben azt írják, "a trolibusz a gyártó Solaris-Škoda megbízásából végzett rutinteszt során sérült meg". Azt viszont nem írják, hogy a rutintesztre nem hívták meg a cég vezérkarát.
A BKV a lapnak megerősítette, hogy az eset megtörtént, a következőképpen: "2015. 07. 01-jén a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges vizsgálatok elvégzéséhez a Solaris T18 típusú csuklós jármű mozgatása vált szükségessé.
Mozgatás során a járművel kis sebességgel tolattak, mely művelet alkalmával a kocsiszekrény hátulja idegen tárgynak ütközött.
A Blikk úgy tudja, a jármű vezetését egy olyan kollégára bízták, aki korábban ugyan trolisofőr volt, de már vagy tíz éve nem vezetett. Az idegen tárgy pedig, aminek nekitolatott, egy oszlop volt, ezt későbbi közleményében a BKV is megerősítette. A lap szerint, ha a baleset nem történik meg, az új trolit a szabadsága után Tarlós István főpolgármester mutatta volna be a nagyközönségnek.
A közlekedési társaság a későbbi közleményében tagadja, hogy a hivatalos bemutatót Tarlós István tartotta volna. Terveik szerint a típust Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Dabóczi Kálmán vezérigazgató fogják átadni a budapestieknek augusztus végén. Eddig erre azért nem került sor, mert a jármű addig nem kerülhet forgalomba, amíg a típusengedélyt meg nem szerzi. Az ehhez szükséges tesztek még tartanak.
A típusengedély megszerzése után a prototípus troliknak még kétezer kilométert kell futniuk utasok nélkül, utasokat csak ezután szállíthatnak.
A BKK még 2014 végén jelentette be, hogy sikerrel zárult a legújabb trolibeszerzési tender, 14 szóló és 10 csuklós trolit szállíthat le a Solaris–Škoda konzorcium.
A Blikk szerint a troliban 3 millió forintos kár esett. A BKV válaszából az derül ki, hogy a javítást az eladónak kell fizetnie, mert a BKV még nem vette át a járművet. A közlekedési vállalat közleményt adott ki, miután kitudódott a baleset. Ebben azt írják, a gyártó rövid időn belül már meg is javíttatta a trolibuszt.