Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerint 24 pályázatot hirdettek már meg, ezeket az év végéig további 28 követi. Az idén a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 2020-ig rendelkezésre álló 2700 milliárd forint egyharmada, 900 milliárd forint válik elérhetővé az mkkv-knak gazdaságfejlesztésre, foglalkozásbővítésre, illetve kutatási, fejlesztési és innovációs célok (K+F+I) megvalósítására.
Debrecenben már 26 sikeres vállalat 2,3 milliárd forintot, Hajdú-Biharban további 52 cég 4,4 milliárd forint GINOP-támogatás nyert az év folyamán - mutatott rá Rákossy Balázs.
A cívisváros országosan is példaadóan alapozta meg az uniós források felhasználását
a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési ciklusban. A gazdaságfejlesztés terén 1421 projekt valósult meg 108 milliárd forint támogatással, a regionális fejlesztési programok keretében pedig 1211 projekt 61 milliárd forint támogatással - ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy ezen a két területen ugyanebben az időszakban Hajdú-Bihar többi települése összesen 144, illetve 160 milliárd forint uniós támogatást kapott.
Rákossy Balázs elmondta azt is, hogy jövőre - az uniós támogatások mellett - nulla százalékhoz közeli kamatozású kedvezményes hitelekkel is támogatják a gazdasági fejlesztéseket. Kamattámogatásra 750 milliárd forint áll majd rendelkezésre, s bár
a támogatások elsődleges kedvezményezettjei az mkkv-k
, azok a nagyobb vállalkozások is forrásokhoz juthatnak, amelyek jelentős kisbeszállítói körrel rendelkeznek - jelentette be az NGM államtitkára.
Papp László polgármester (Fidesz-KDNP), a GINOP monitoring bizottságának első vidéki, Debrecenben megtartott ülését követő tájékoztatón kiemelte: a város célja, hogy a helyi kis- és közepes vállalkozások legyenek a legnagyobb nyertesei a fejlesztési időszaknak, és minden lehetséges uniós forrást megszerezzenek a térség fejlesztése érdekében.