Bocsánatkérő levelet írtam a NAV-nak

Szalai Gabriella angolnyelvtanitas.hu

Az igény meg volt, a termék még nem létezett a piacon. Így indította vállalkozását Szalai Gabriella, az Angolnyelvtanitas.hu alapító-ügyvezetője. A tanulókártyákat rengeteg marketingmunkával ültette el a nyelvtanulók fejében. A hétéves cég tavaly elérte a 30 milliós árbevételt, jövőre pedig külpiacra lép. 

• Tanulásmódszertani trükköket tettem a kártyacsomagokba, mindegyik konkrét nyelvtanulási problémát old meg.
• Sokat küzdöttem, mire elmagyaráztam a szókártya és a tanulókártya közti különbséget.
• Ebben az évben négy hónap alatt három millió forintot öltem marketingtanulásba.
• Sokáig nagyon féltem a bénázástól.
• Egyik nap arra ébredtem, hogy mínusz másfél millió forint van a bankszámlámon.
• 36 nap alatt egyenesbe tudtam hozni a céget. Persze csak miután bocsánatkérő levelet írtam a NAV-nak.
• Az a titok, hogy minden termékben ott vagyok.
• Külpiacra lépünk, de én maradok a Gemenci erdő mellett nomád cégvezető.

Amikor piacra léptél a tanulókártyákkal, akkor ez a termék még nem létezett. Honnan tudtad, hogy van rá igény?

Amikor hazaköltöztem New Yorkból, 2004-ben, akkor egy laza nyolcórás munkát szerettem volna a napi 12 órás hajtás helyett, amiben addig a vállalati karrierem során részem volt. Középiskolás korom óta mindig tanítottam, külföldön is, így kézenfekvő volt, hogy elkezdtem az angolt tanítani. Egy idő után viszont rosszra fordultak a dolgok, mert túl sokan jöttek, én nemet mondani nem tudok. Gondolkodtam, hogy vajon miért jönnek ennyien? Aztán kiderült a turpisság: azért jöttek, mert nemcsak angolt tanítottam, hanem megtanítottam őket nyelvet tanulni. A tanulókártyák ennek egy elemei voltak. Több diákom szeretett volna fizetni a kártyákért, de fogalmam se volt róla, hogy mennyit kérhetnék értük. Szóval az igény, és hogy egy ilyen termékért pénzt is hajlandóak lennének áldozni a nyelvtanulók, az ekkor derült ki.

Okos tanulásmódszertani trükküket tett a kártyacsomagokba Fotó: Bielik István - Origo

Először még csak 20-20 példányt tudtam kinyomtatni, erre volt pénzem. Doboz nélkül, összegumizva magam hordtam a Zugló egyes postára a heti három-négy megrendelést.

Ma már a vevőim előre finanszírozzák az 500-1000 példányban megjelenő új tanulókártya csomagokat.

Hallottam, hogy az akkor létező, boltban kapható kártyákat úgy készítették, hogy egy tanár leült egy szótárral, és összeválogatott pár dolgot. Én ezzel szemben okos tanulásmódszertani trükköket tettem a kártyacsomagokba. Mindegyik egy-egy konkrét nyelvtanulási problémát old meg. Nyelvtanmentes újrakezdés, üzleti e-mailek, vagy félelem a beszédtől - kinek milyen nehézségei vannak éppen.

Szóval jobbat akartam. És kapóra jött, hogy a kutatás a hobbim. A nemzetközi pedagógiai adatbázisban elérhető anyagokat dolgozom fel, és teszteltem a közösségben, amit sikerült kiépítenem a blogom által. Ilyen mélységű munkára viszont nincs se ideje, se energiája az angoltanároknak, akik folyamatosan dolgoznak, iskolában tanítanak.

Hogy érted el, hogy a nyelvtanulók ne szimpla szókártyaként nézzenek a tanulókártyáidra?

Sokat küzdöttem, mire elmagyaráztam a szókártya és a tanulókártya közti különbséget. Évek munkája volt megismertetni a terméket az emberekkel, előadások, rengeteg blogbejegyzés. Mára viszont szinte teljesen eltűntek a szókártyák a piacról. Nyilván nem volt szándékom, de sok fórumon láttam vissza a saját szavaimat, ahogy a vevőim magyarázták, hogy miért nem jó a szókártya. Ez azért sokkolt is. Megéreztem a felelősséget, és hogy nem mindegy, mit mondok.

Korábban azt mondtad, hogy valójában az egész céget marketingből építetted.

A vállalkozást 2005-ben kezdtem csírájában: 20 ezer forinttal, ugyanis ennyibe került az első honlapunk. Akkor már nagyon tudatosan akartam a céget, és a szabadságot, ami ezzel jár.

A szabadság alatt elsősorban azt értem, hogy nem kell kompromisszumot kötni érték szinten.

Azzal működök együtt, akit érdemesnek ítélek rá, és akinek az értékrendje hasonló az enyémhez. A céget 2009-ben hoztam létre. Az alapításkor bevittük apportként a levelezőlistánkat, és volt 30 napunk bevinni a tőke pénz részét. Hogy ezt összehozzuk, kitaláltam egy promóciót, ennek köszönhetően már a bevételünkből tudtuk betenni a tőkét.

Szalai Gabriella szerint a marketing a kulcs, és nem kell félni a bénázástól Fotó: Bielik István - Origo

A legelején egyetlen dologban voltam csak biztos: a marketing a kulcs. Iszonyatosan sokat fektettem marketingtanulásba. Úgy kezdtem, mint mindenki: először az ingyenes felületeket nézegettem, és az azokkal elért sikerekre építettem. Ebben az évben négy hónap alatt három millió forintot öltem marketingtanulásba. Sokáig nagyon féltem a bénázástól.

Milyen bénázásaid voltak?

Például amikor elkezd a cég növekedni, ott vaskézzel kell fogni a gyeplőt, különben bármi megtörténhet. Nálunk meg is történt. Rengeteget fejlesztettem, de olyan apróságokra, mint járulék, áfa, ilyenekre nem gondoltam. Aztán jött egy nehéz időszak a magánéletemben, nem tudtam úgy dolgozni, mint korábban, csökkentek a bevételek, és

egyik nap arra ébredtem, hogy mínusz másfél millió forint van a bankszámlámon. NAV inkasszó.

Emellett még a beszállítóknak is tartoztam, összesen olyan mínusz négymillió forinton álltam 2011-ben. De ekkor már évek óta tanultam marketinget, így 36 nap alatt egyenesbe tudtam hozni a céget. Persze csak miután bocsánatkérő levelet írtam a NAV-nak.

Az új termékeinket úgy hozom létre, hogy azt a vevőink finanszírozzák az előrendeléseikkel. Voltak olyan bénázásaim is, hogy rohantam a fejlesztésbe, ígértem valamit, aztán gyorsan kiderült, hogy nem tudom tartani a határidőt, és aztán napokat csúszott. De olyan is volt, hogy mellé nyúltam alvállalkozónál. Ezen egymillió millió forintot buktam, és majdnem taccsra tette a céget 2008-ban. Most már nagyon stabil beszállítói csapattal dolgozom, akik egyben fontos stratégiai partnerek is.

Facebookon több mint 72 ezer követőd van. Szerinted miért épült köréd egy ekkora bázis?

Erre én is kíváncsi voltam, ezért megkérdeztem erről őket. Szerintük azért, mert inspirálni tudom az embereket, mert néha jobban hiszek bennük, mint ők magukban.

A felnőtt nyelvtanulókat tanítom, többségében az elveszett generációt, akik még oroszt tanultak,

már családjuk van, dolgoznak egész nap, hogy megéljenek, és vagy küszködnek az angollal, vagy már rég feladták. És akkor jövök én, felrázom őket, hogy higgy magadban, meg tudod csinálni! Nem tartom magam egy nagyon okos embernek, de szorgalmas vagyok és kitartó. Mindemellett toleráns vagyok, például magammal szemben is. Elfogadtam, hogy bénáztam, meg még fogok is, de nem baj, ez is a kaland része. És szerintem ez is vonzó.

Nagyon kemények tudunk lenni önmagunkkal szemben is, és nagyon kritikusak vagyunk.

A humán orientációs skálán a vizsgált 61 ország közül az 59. helyen vagyunk, szinte a sereghajtók (a skála teteje a tolerancia, az alja a kritika). Ezért is csodálatos, hogy egy ilyen közösség összejött, és támogatják egymást.

Nem a kártyacsomagokból, hanem az emberek sikereiből él Fotó: Bielik István - Origo

Szerintem az a titok, hogy minden termékben ott vagyok. Gondosan megterveztem a kommunikációt, én írom a kísérőleveleket, az e-maileket.

Nem adom ki a Facebook kommunikációt sem, mert a lényeg veszne el.

Bátorítok és inspirálok, a negatív dolgok nálam nem kapnak helyet. Például félrefordítások kifigurázása hozzám nem kerülhet fel, helyette inkább arra mutatok rá, hogy ugyan hibás, de érthető.

A másik elvem, hogy mindig teljesítsd túl azt, amit várnak tőled. Az elégedett vásárlók viszik a cég hírét. Én nem az eladott tanulókártya-csomagokból élek, hanem az emberek sikereiből. Tehát a személyes hangvétel és a jó ügyfélszolgálat nálam nagyon fontos.

Kik akarnak ma egyedül nyelvet tanulni? Tíz év alatt mennyire változott a piac?

Azt vettem észre, hogy a célközönségem összetétele változott. Megjelent a hobbiangolos réteg. Tavaly kimondottan nekik készítettünk két terméket, és akkora sikere lett, hogy még kettővel rukkoltunk elő. Ez a réteg nem akar nyelvvizsgát, nem kell a munkájához az angol, csak egyszerűen szeretné megtanulni.

A hobbiangolosok mellett megjelent egy másik réteg is, akik prémium termékeket szeretnének.

Próbáltam mindig alacsonyan tartani az árakat, hogy minél többen hozzáférhessenek, de reagálnunk kell erre az új csoportra is, akik a legjobbat akarják, és meg is fizetik. Ők például nem akarnak ingyen 300 cikket, ami a honlapunkon elérhető, hanem csak a lényeget kérik röviden, időtakarékosan - de azért hajlandóak fizetni.

Szerintem amúgy a cég irányításának egy részét át kell adni a vevőknek.

Most már elértük azt a pontot, hogy sokszor ők diktálnak, hogy mit szeretnének, és jobbnál jobb ötleteket adnak. Egyébként a legjobb és legelkötelezettebb munkatársaink is a vevőink közül kerültek ki.

Neten keresztül Dél-Amerika ugyan olyan közel van, mint Szlovákia Fotó: Bielik István - Origo

Hova tovább? Mik a következő célok?

Külpiacra lépünk a jövő évben, és ennek most már elég pontos keretei is vannak. Egy teljesen online termékkel megyünk külföldre.

Azt látom, hogy Indiában és Dél-Amerikában a legnépszerűbb, hogy külföldi cégek termékeit és szolgáltatásait vásárolják a nyelvtanulók,

ott van ennek a legnagyobb felvevőpiaca. Az interneten keresztül pedig ugyanolyan messze van India is, mint Szlovákia.

Ha időben kicsit távolabbra nézek, akkor úgy tudom elképzelni a céget mondjuk 5 év múlva, hogy lesz egy szuper, pozitív hangulatú irodánk, ahová bármikor be tudnak jönni az ügyfelek csak úgy, és a helyszínen angoltanár segít nekik.

Én pedig továbbra is a számomra inspiráló természeti környezetben, a Gemenci erdő mellett fogok dolgozni, otthonról, nomád cégvezetőként,

ahogy egy barát fogalmazta meg. Lesznek újdonságok, angol táborok, workshopok, rengeteg új szolgáltatás és termék. Nyelviskolát viszont nem fogok nyitni, bármennyire is szeretnék a vevők, megpróbálok viszont majd együttműködni egy már létező nyelviskolával, akik értékben ugyanazt az emberi hangot képviselik, mint én.