ellenben drágább, mint irodát bérelni. Tényleg. A havi hat számjeggyel szemben ránézésre nagyon megnyerő az az óránként valahány ezer, de a szcéna nem kizárólag küszködő mikrovállalkozásokból és lelkes wannabee-kből áll.
Már négy-öt munkavállalónál megbicsaklik a matek,
főleg ha hónapról hónapra itt tölti a napot az egész csapat. És amikor megindul a szekér, és tizenkettőre duzzad a létszám, kimondottan veszteségessé válik. Ennyi ember igazán változatos igényei tetemes plusz költség.
A csocsóasztal mint kötelező elem akár rossz vicc is lehetne, de az a munkahelyi etika, amely komolyan veszi a dolgozókat, amely elismeri, hogy lazításra szükség van, valójában a belső márkaépítés része. Monetizálható. De aki ettől ódzkodik, számolja ki a különbséget az otthonról hozott ebéd és a kényszerű napi éttermezés között egy hónapban.
Márpedig a zavartalan munka joga mindenkit megillet, az egészséges légkör alapeleme. És ez nem áldozatszerep: a coworking irodában a miénk mellett mindig lesznek más csapatok is, akik mondjuk akkor zajosak és vidámak, amikor a mi csapatunk épp elmélyülten koncentrálna, viszont joggal vágyik a csendre, amikor a mi cégünk az ötletbörzétől hangos. Nem az ő hibájuk, nem a mi hibánk.
Ilyen a konstrukció, itt hosszú távon mindenki zavar mindenkit.
Nincs hová elvonulni, ez pedig végül a termékből fog hiányozni.
a saját székhely sokkal több, mint a munkavégzés helye. Azt jelképezi, hogyan definiálja magát a cég, és azt, merre tart és hová szeretne eljutni. A jelenlegi és jövőbeli, a reális és az ideális piaci helyzetet. Az ember másképp dekorálja az albérletet, másképp a saját lakást. A coworking iroda mint munkahely pedig
olyan, mint éjszakáról éjszakára valaki más ágyában aludni.
Egy coworking irodában képtelenség átélni a jogos büszkeséget. Vagyis lőtt sebet kap a vállalati kultúra. Márpedig a kultúra megeszi reggelire a stratégiát: míg utóbbiért vészhelyzetben egy ceruzát nem tesz arrébb senki, az előbbivel azonosul. Jó esetben a kultúrájéért választotta a munkahelyét.
(Innen)