A tárca közleményében azt írta: ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kormány bürokráciacsökkentő csomagját,
elindulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV támogató eljárása, az Európai Unióban is példaértékű szolgáltatás.
A támogató eljárásban részt vevőknek
a NAV azonnal segít, ha kockázatot észlel,
az eljárás lényege, hogy az adóhatóság nem ellenőriz, nem szankcionál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosság kiküszöböléséért.
Hozzátették:
ez gyakorlatilag egy az ügyfélre specializált személyes adószakmai tanácsadás,
amellett, hogy az adóhivatali segítségnyújtás a már bevallással lezárt, korábbi időszak hibáinak javítását, hiányosságainak pótlását is érinti.
A tájékoztatás szerint az ellenőrök munkáját úgynevezett célzott kiválasztás segíti, amelyben a kockázatelemzők megvizsgálják a NAV adatbázisában meglévő adatokat. Így például a benyújtott bevallásokat, adatszolgáltatásokat, az esetleges ellenőrzési tapasztalatokat, továbbá a nyilvánosan elérhető és a más hatóságtól, adózótól származó adatokat, amelyeket az adóhivatal szakemberei az online pénztárgépekből és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerből származó valós idejű adatokkal is kiegészítenek.
A kiértékelést után indulhat a támogató eljárás, amelyek keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki
a NAV, a rendszeres és üzletszerű adóelkerülés és adócsalás kivételével - olvasható a minisztérium közleményében.