Varga szerint is reális a 40 százalékos béremelés
![Varga Mihály SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása politikus miniszter SZELLEMI TEVÉKENYSÉG nyilatkozik](https://cdn.origo.hu/2023/12/oC9RmQBxa5jvLPIQGzVHksOpDgy3m78_hqE7xBCUmyk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiYjhiYjFhN2RlNTRmZDk4N2JiMTg0MDRkM2M3ZDhm.webp)
A nemzetgazdasági miniszter egy ma reggeli tévéműsorban hangsúlyozta, hogy az idén január és augusztus között állami kedvezmény nélkül is 7,5 százalékkal nőttek a reálkeresetek, így
teljesen reális elképzelés, hogy a következő években négy-öt év távlatában akár 40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek.
Mint mondta, az érdekképviseletekkel most kezdődnek az egyeztetések, a következő hetekben folytatódó tárgyalások célja, olyan megállapodást kötni, ami a következő évekre biztosítja, hogy ha valaki bért emel, akkor munkaadóként, vállalkozóként ehhez kedvezményt tud igénybe venni.
A munkavállaló pedig biztosítékot kap, hogy a következő években a béremelésnek kisebb mértékű munkaadói korlátja lesz.
Arról, hogy mindez hogyan érintené a minimálbért, Varga Mihály elmondta: az érdekképviseletek most 10-12 százalékos minimálbér-növelést szeretnének, emellett az úgynevezett garantált bérminimum - a szakmunkás minimálbér - esetében is szeretnének hasonló emelést. A kormány ebben partner lehet, de hangsúlyozta, hogy erről tárgyalni kell.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy
a következő évek egyik legfontosabb kérdésének tartja a béremelést
és reálisnak látja, hogy pár éven belül 30-40 százalékkal emelkedjenek a bérek. Úgy fogalmazott, hogy az ország 2015-ig alacsony bérekkel tudott versenyképes maradni, de ez tarthatatlan. Hozzátette, hogy „van olyan javaslat" a kormány asztalán, amely nagy minimálbéremelést tartalmaz.