Ha sokat tankol, Egyiptom csak egy malacperselynyire van

Egyiptom, nyaralás, Hurghada
Vágólapra másolva!
Akár egy luxus egyiptomi nyaralás árát is összespórolhatják azok az autósok, akik sokat tankolnak, hiszen több mint 120 forinttal kell kevesebbet fizetni egy liter üzemanyagért 2016 elején, mint 2012-ben. Akik keveset tankolnak, azoknak be kell érniük egy fapadosabb görögországi nyaralással. A fizetésekhez képest a legutóbbi mélyponton, 2009-ben sem volt ennyire olcsó az üzemanyag. 2016-ban nem kell komolyabb drágulásra számítani.
Vágólapra másolva!

Egy hét Egyiptomban, ötcsillagos szállodában, félpanzióval, közvetlenül a tengerparton, utazással együtt, bő 200 ezer forintból. Ez vár arra az autósra, aki félreteszi azt a pénzt, amit megspórol az üzemanyagáron 2012-höz képest. Feltéve, hogy sokat szokott tankolni, és jókor foglalja le a nyaralást.

Aki kevesebbet szokott tankolni, az kénytelen lesz beérni egy fapadosabb görögországi nyaralással

40 ezer forintért.

Havi 40 liter benzinen évi 50 ezer forint

2016-ban majdnem 50 ezer forintot spórol 2012-höz képest az az autós, aki havonta 40 liter 95-ös benzint tankol. Aki nagyon sokat használja a dízeles autóját, és havi 150 liter körül tankol, az 2016-ban 225 ezer forint körüli összeget takarít meg az olcsó üzemanyagon. Az alábbi grafikonon összefoglaltuk, hogy a havi fogyasztás függvényében mekkora megtakarításra számíthatnak az autósok havonta és egész évben:

A 2012-es éves és a 2016-os januári átlagárakkal számoltunk, vagyis az eredmények csak akkor lesznek helytállóak, ha 2016 során nem emelkednek nagyon az üzemanyagárak (vagy nem csökkennek), de komolyabb változásra nincs sok esély. Február közepére ráadásul a benzin ára 20 forinttal, a gázolajé 10-zel lejjebb ment – 300 forint környékére – a januári átlagárakhoz képest, vagyis fenti számításunkban van ráhagyás.

Nem lehet meginni

2015-ben egyébként helyreállt a világ rendje, az üzemanyagok újra olcsóbbak lettek, mint a narancslé:

A nyersolaj ára pedig hordónként 30 dollár környékére állt be 2016 elejére, ez azt jelenti, hogy az olaj jóval olcsóbb, mint a hordó, amelyben az egységét mérik, emlékeztet az Independent hírportál. Persze hozzá kell tennünk, hogy a kitermelt olajat nem hordókban szállítják.

Azért érdemes megjegyezni, hogy mivel egy hordó 159 liter, a nyersolaj ára literenként 52 forint körül mozog. Ez azt jelenti, hogy

a nyersolaj olcsóbb, mint a sör, olcsóbb, mint a tej, sőt olcsóbb, mint egy liter középkategóriás ásványvíz.

Kár, hogy nem lehet meginni.

Az átlagfizetéshez képest még olcsóbb lett

Az üzemanyagok 300 forint körüli árszintje még mindig messze van a 2009-es 260–270 forintos ártól. Viszont azóta a nettó átlagkereset emelkedett, vagyis ha azt nézzük, mennyi üzemanyagot lehet venni egyhavi nettó átlagfizetésből, azt találjuk, hogy az üzemanyagok még 2009-ben sem voltak annyira olcsók, mint 2016 elején.

Üzemanyagra biztos költik

Az autósok az üzemanyagon megspórolt pénzt nem csak nyaralásra költhetik. Persze lekövethetetlen, pontosan hová kerül az a pénz, amit az olcsó üzemanyag az autóstársadalom zsebében hagy, de egy részéről biztosan lehet tudni, mire megy el: még több üzemanyagra.

2009-ben, amikor az üzemanyagárak emelkedni kezdtek, az országos fogyasztás csökkenni kezdett.

2012-ben a tendencia megfordult: az üzemanyagárak csökkenése mellett emelkedni kezdett a fogyasztás:

A két görbe nyilvánvalóan együtt mozog. Feltételezhetjük, hogy a nagyfogyasztók, például a közlekedési és a fuvarcégek fogyasztását lényegesen nem befolyásolja az üzemanyagár.

Egy BKV-sofőr nem hagyhatja reggel a garázsban a buszt azzal, hogy túl drága lenne megtankolni.

Az összfogyasztás csökkenéséért és növekedéséért így a lakosság tehető felelőssé.

Szavazzon!

Ön mire költi a pénzt, amit az olcsó üzemanyagon nyer? (Többet is jelölhet.)

Marad a 30 dolláros szinten

A 2016-os kilátásokra visszatérve, a gázolaj és a benzin fogyasztói árát elsősorban a nyersanyag ára határozza meg, másodsorban a dollár-forint árfolyam.

A nemzetközi kereskedésben irányadó Brent nyersolaj hordónkénti ára év elején 30 dollár körül mozgott, az elemzői várakozások szerint ebben a sávban fog maradni egész évben.

A pesszimistább jóslatok szerint év végére esetleg 40 dollárra drágulhat.

A Világbank 37 dolláros olajárat jósol 2016-ra, de például a J.P.Morgan bank elemzői csak 31,5 dolláros árat várnak.

Rövid távon marad a túlkínálat

Ugyan az alacsony ár miatt bajban vannak az amerikai palaolaj-kitermelők, és csökken az amerikai kitermelés, de rövid távon ez nem vet véget az árakat lefelé nyomó túlkínálatnak.

Oroszország és Szaúd-Arábia (a világ két legnagyobb olajexportőre) már tárgyalnak a kitermelés befagyasztásáról, de a megegyezés még nem végleges, a felek attól tették függővé, hogy más olajexportőrök is csatlakoznak-e hozzá. Irán, amely a nyugati szankciók végével épp kezdi újra felfuttatni a termelését, azt nyilatkozta, egyelőre szó sem lehet arról, hogy ne növelje az exportját.

Már vannak pozitív jelek, de egyelőre marad a túlkínálat és az alacsony ár Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

A kormány bízik a forintban

Ha a forint sokat gyengül a dollárhoz képest, akkor a fogyasztói árak felmennek. Erre van némi esély, leginkább abban a formában, hogy a dollár erősödik a forinthoz képest, az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed 2016-ban várhatóan emelni fog az alapkamaton. Mindenesetre

a kormány 276 forintos dollárárfolyammal tervezte a 2016-os költségvetést.

Egy szó, mint száz, hacsak valami váratlan geopolitikai esemény nem hajtja fel a nyersolaj árát, vagy nem gyengül váratlanul nagyot a forint a dollárhoz képest, az autósoknak nem kell az év elejinél sokkal magasabb árakra számítaniuk a kutaknál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!