Egymilliárd dolláros piaccá duzzad a virtuális valóság

nk20150804
Egy látogató kipróbálja a Project Morpheus nevű, 3D-s virtuális valóság szemüvegét a Gamescom Nemzetközi Videojáték Kiállításon Kölnben. A világ egyik legjelentősebb videojáték és interaktív szórakoztatóipari rendezvénye augusztus 9-én zárul
Vágólapra másolva!
A virtuális valóság az idén eléri az egymilliárd dolláros forgalmat a Deloitte előrejelzése szerint.
Vágólapra másolva!

A világ 100 legnagyobb szoftvergyártójából több mint 80 várhatóan integrálni fog termékeibe olyan kognitív technológiákat, mint a gépi tanulás, a természetes nyelvfeldolgozás vagy a beszédfelismerés, állapította meg a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikációs Előrejelzések című kiadványának legfrissebb kiadása. A felmérés szerint

a 18-24 évesek az okostelefont és a PC-t egymás kiegészítőinek, mintsem helyettesítőinek látják.

A VR (virtuális valóság) headseteknek, VR-sisakoknak 2,5 milliós forgalmat jósolnak, míg a játékapplikációk piacán 10 milliós forgalomra számítanak.

A játékosok pörgethetik a piacot

A kutatás szerint elsősorban a nagyobb játékrajongók fognak virtuális valóságra költeni, míg az alkalmi játékosok kevésbé. Ez azt jelenti, hogy bár minden okostelefon-tulajdonos ki tudja majd próbálni a VR egy változatát, a tekintélyes VR-bevételeket 2016-ban csupán pár tízmillió felhasználó fogja generálni.

A forgalom 2016-ban átlépheti az egymilliárd dollárt Forrás: MTI/EPA-DPA/Oliver Berg

A Deloitte előrejelzése szerint a VR-technológia 2016-ban először éri el az évi 1 milliárd dolláros forgalmat, amiből 700 millió dollár a hardverértékesítésnek, a többi pedig a tartalomszolgáltatásnak tudható majd be.

Az okostelefonok még messze vannak

„Habár a virtuális valóság 2016-ban fontos mérföldkőhöz érkezik, hosszú távon csak nehezen érheti el az okostelefonok, a PC-k vagy a tévékészülékek általános elterjedtségét” – mondta Antal Lajos, a Deloitte Zrt. kiberbiztonsági tanácsadás üzletágának vezetője Magyarországon és Közép-Európában.
Szerinte jelentős növekedési tendencia van a kognitív technológiák, például a számítógépes látás, a természetes nyelvfeldolgozás és a gépi tanulás piacán is.

„A Deloitte által 13 fejlett országban végzett kutatás szerint

– mondta Kigyós Zsuzsa, a Deloitte Zrt. tanácsadás üzletágának igazgatója. Szerinte ez az adat is azt támasztja alá, hogy a 18-24 évesek az okostelefont és a PC-t egymás kiegészítőinek és nem helyettesítőinek látják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!